„Ezek a tények!” - Grőber Attila fenntartja nyilatkozatát az adóbevételekkel kapcsolatban


2014-09-25 19:31:24  | cikk: mo  | 


„Ezek a tények!” - Grőber Attila fenntartja nyilatkozatát az adóbevételekkel kapcsolatban főképe
Grőber Attila határozottan kiállt korábban megfogalmazott állításai mellett. Mai sajtótájékoztatóján kiemelte, nem bűvészkedik a számokkal, a jogszabályi előírásoknak megfelelően használja azokat és a megfelelő adatokból megfelelő következtetéseket von le, nem pedig olyanokat, amelyek egyébként lehetetlenek – fogalmazta meg elveit a Pápai Baloldali Együttműködés polgármesterjelöltje, hozzátéve, hogy mindezt másoktól is elvárja.

A politikus továbbra is fenntartja állítását, miszerint 2010 és 2013 között a jogszabályok szerint befizetett iparűzési adó 4,6 százalékkal nőtt.
- Ez a tény. Az iparűzési adót december 31-ig kell feltölteni. 2010-ben az IPA-bevétel 988 millió forint, 2011-ben 938 millió forint, 2012-ben 1 milliárd 59 millió forint, míg 2013-ban 1milliárd 33 millió forint volt. December 31-ig ennyit fizettek be a vállalkozások. Aki ezzel szemben álló állítást fogalmaz meg, játszadozik a számokkal. Arra pedig gondolni sem merek, hogy pontatlanul használnak számokat, vagy később befizetett iparűzési adót több évben is figyelembe vesznek – fogalmazott Grőber Attila, majd állítását a Polgármesteri Hivatal adócsoportjától kikért hivatalos adatokkal támasztotta alá.

A polgármesterjelölt szólt arról is, 2011 és 2013 között nem 19,8 százalékkal, hanem 10, 46 százalékkal nőtt az IPA mértéke, ami évi 3,37 százalékot jelent.

- Ha állítanak valamit, akkor ugyanazt állítsák mindig! A gazdaságfejlesztési stratégiában ez áll: „A vállalkozások által befizetett iparűzési adó 2009-től folyamatosan növekedett. Az adatok alapján elmondható, hogy a pápai gazdaság évente mintegy 10-11 százalékkal bővült 2010 és 2013 között.” A grafikon szerint az iparűzési adó egy darabig csökken. És azt sem látom, hogy hol a 10-11 százalékos évi emelkedés. Azt meg különösen nem értem, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón évi 6-7 százalék hangzott el, itt meg 10-11 százalék van leírva – hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

Grőber Attila felhívta politikai ellenfelei figyelmét arra, hogy a számoknak és a valóságnak megfelelő állításokat tegyenek. A polgármesterjelölt kijelentette, az iparűzési adóból a gazdasági növekedés mértékét nem lehet meghatározni.
- Az IPA-t az árbevétel után fizetik a vállalkozók, és nem tudjuk, hogy mennyi a nettó árbevételük, mennyi a hasznuk.

A politikus beszélt arról is, valóban látható jelentős növekedés 2012-ben, mely négy tényezőnek köszönhető.
- Valóban van gazdasági növekedés, de hogy mekkora a mértéke, nem tudjuk pontosan, a nettó árbevételeket nem ismerjük. Ebben az évben 1175 új adózót vontak be az adóalanyok körébe, melyek 16 millió forintot fizettek. Nélkülük egyébként a növekedés csak 1 milliárd 43 millió forint lenne. Azt kevesen tudják, hogy 2012-ben megváltoztak az IPA fizetésének szabályai, ez különösen a multicégekre igaz, jogszabály írja elő, hogy milyen megosztásban kell fizetniük. Ez ránk nézve kedvező, hiszen ugyanazon árbevétel esetén adott multicég többet fizetett be, mint máskor. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az IPA-bevételek növekedése abból is származhat, hogy a korábban elmaradt adókat sikerül behajtani – magyarázta Grőber Attila, majd hozzátette, szívesen folytat vitát a Fidesz helyi alelnökével, akár a sajtón keresztül, akár a nyilvánosság előtt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!