A pörkölt már nem főhetett meg


2010-01-28 21:25:02  | cikk:  | 


2010. január 22-én, reggel Pápasalamon határában egy hivatásos vadász kilőtt egy 120 kg-os vaddisznót. Az állatot kizsigerelte, majd átmenetileg magára hagyta. Mire a délelőtt folyamán egy szállítójárművel visszatért, addigra a tetem már nem volt ott az elejtése helyszínén. A vadász közel 100 méterrel arrébb, egy árokba rejtve találta meg, de csak torzóként. A hátsó lábakat ugyanis - szakavatott kezek - időközben már eltávolították.
A Pápai Rendőrkapitányságra tett bejelentést követően az ügyeletes Fekete Ernő r. főtörzsőrmestert és Magyar Gábor r. törzsőrmestert irányította a megcsonkított vad feltalálási helyére. A körzeti megbízottak - a hiányzó combokat keresve - követték a feltalálási helytől elvezető nyomokat. Ebben segítségükre volt, hogy a tájat hó borította. A csapás azt mutatta, hogy nem is egy, hanem két személy felelős a történtekért. Ők azonban nem akarták megkönnyíteni a forrónyomon üldözők dolgát, hanem Butch Cassidyről és a Sundance kölyökről vettek példát. A közeli patakon keresztül többször is átkelve, illetőleg talpukkal a talajra hullott faágakat keresve, arra törekedtek, hogy lábnyomaik folytonosságát minél többször megszakítsák.
Az egykori western-hősökhöz hasonlóan ők is a történet végén lepődtek meg, mikor falujukba hazaérve, a combokat kicsontozták, majd felkockázták. A két rendőr ugyanis volt annyira állhatatos, hogy az utolsó lépéseket is eredményesen lekövette, majd bekopogtak a lakomára készülők ajtaján. A hivatalos személyek váratlan betoppanása oly mértékben nyűgözte le a még éppen csak nagykorúvá lett fiatalokat, hogy kérdés nélkül is lényegében mindent beismertek. A pörköltnek való lefoglalása ezek után rutinfeladat volt, így a Hóvirágünnep című film dilemmáját: „csipkebogyómártással vagy párolt káposztával?”, a főszereplőknek már nem kellett megválaszolniuk.

Orsós Károly r. százados

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!