Sopronból igazolt centert a Pápa Motax KC


2013-08-28 14:18:49  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: bb1.hu  | 


Sopronból igazolt centert a Pápa Motax KC főképe
A legendás játékos, Kálmán László és Jarosevits Róbert után újabb NB I-es rutinnal rendelkező játékost igazolt a Pápa Motax KC alakulata. Az elmúlt héten a klub vezetőségének sikerült megegyeznie a 34 éves, 211 centiméter magas, 100 kilogramm súlyú centerrel, Keresztes Rafaellel – olvasható a bb1.hu-n.
- Jarosevits Róbertet már a nyár közepén Kálmán László után sikerült megszereznünk, Keresztes Rafaellel pedig az elmúlt héten sikerült megegyeznem – mondta a klub elnöke, Hernádi Tamás. Mindkét kosaras esetében egy egyéves szerződésről van szó. Úgy gondolom, hogy kész van a csapat kerete, szerintem a B csoportban egy újonc együtteshez képest elég elfogadható játékosállományt sikerült összehoznunk a következő szezonra. Véleményem szerint a másodosztályban a csoportok elosztása kicsit rosszabb lett idén, mert úgy érzem, hogy a nyugati csoport jóval erősebb, mint a keleti. Biztosan nagyon nehéz lesz, én szeretnék az első négyben végezni, de természetesen ez az álomkategória - mondta a bb1.hu-nak Hernádi Tamás.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!