Vízilabda tábor a Várkertfürdőben


2013-08-26 16:34:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Vízilabda tábor a Várkertfürdőben főképe
A serdülő és gyerek csapatoknak tartott foglalkozásokkal egybekötve a Pápai SE vízilabda szakosztálya idén is meghirdette vízilabda táborát. Kortól és nemtől függetlenül várták a jelentkezőket, és talán a magyar válogatott remek világbajnoki szereplésének is köszönhetően néhányan meg is jelentek az első edzésen. Cseh László, a csapat edzője elmondta, az első héten 20-25 fővel kezdték meg a felkészülést.
- Állóképességi és 25, 50 méteres távokon gyorsasági felmérésekkel indult a tábor, 32 hosszról indultak a srácok. A bajnokság közben ősszel csak heti három edzésre van lehetőségünk, ami arra elég, hogy szinten tudjuk tartani a játékosokat. A kilencnapos foglalkozás végére szeretnénk olyan edzettségi állapotot elérni, amely az őszi szezonra kitart. A kondíció mellett a technikai elemeket sem hanyagoljuk el, gyakoroljuk az emberelőnyös, emberhátrányos szituációkat. Azoknak, akik csak most ismerkednek a vízilabdával természetesen könnyített edzést tartunk, úgynevezett bevezető munkán vesznek részt, megismerik a labdát, a vizet, a forgásokat, lövéseket, fordulásokat. Igyekszünk mindenkinek a fizikai állapotához, úszástudásához mérten előírni a feladatokat.
Az egyesület edzője hozzátette, továbbra is várják a jelentkezőket, úszni tudó fiúkat és lányokat egyaránt. Jelentkezni a Várkertfürdőben, illetve a 06-30/474-8128-as telefonszámon Cseh Lászlónál lehet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!