Döntetlenszagú meccsen öngóllal nyert a Diósgyőr


2013-08-24 18:22:29  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Döntetlenszagú meccsen öngóllal nyert a Diósgyőr főképe
A négy forduló óta nyeretlen Diósgyőr ellen igyekezett folytatni idei remek sorozatát a Lombard Pápa együttese. A hazaiak neve mellett 10 egység állt, míg a borsodiak eddig keserű szájízzel tekinthettek három megszerzett pontjukra. Mindkét szakvezető bízott a három pont begyűjtésében, Tóth Bálint nem is változtatott a múlt heti kezdőcsapaton, a mieink a Szűcs – Tóth G., Supics, Struhar - Szabó O. – Quintero, Rodenbücher, Maksimovic, Orosz – Kenesei, Griffiths összetételben kezdtek. A piros mezes vendégek előtt adódott a találkozó első lehetősége, Kádár félfordulatos lövésénél Szűcsnek kellett mindjárt bravúrt bemutatni. A 10. percben egy szép pápai támadás végén Tóth Gábor laposan tette középre a labdát, Kenesei lövésébe az utolsó pillanatban Vági vetődött bele, az ellentámadásból Nikházi veszélyeztetett, szerencsére a középpályás pontatlanul célzott. A 22. percben rezdült meg először a háló, igaz Barczi zseniális passza után Nikházi lesről talált be, így maradt a gólnélküli állás. Egy perccel később ismét lesállás előzött meg egy diósgyőri gólt, az asszisztens zászlaja – helyesen – ismét emelkedett. Egyértelműen a vendégek irányították a meccset, néha azonban túlságosan is keményen léptek oda a pápaiaknak, Tóth Gábor és Rodenbücher István is egy-egy belépő után fájdalmas arccal terült el a földön, emiatt Kádár és Kosztics is besárgult. A 33. percben Maksimovic lövését a lesen álló Griffiths elé ütötte Rados, más kérdés, hogy a támadó néhány méterről fölé bombázott. A 38. percben Kenesei járt legközelebb a gólszerzéshez, húsz méterről eleresztett lövése centikkel kerülte el a bal felsőt, ez volt az első félidő utolsó helyzete. Nem volt csere a szünetben, a második játékrészt az elsőhöz hasonlóan a vendégek kezdték jobban, az 51. percben Nikházi lábáról az egykori Lombard játékoshoz, Takács Tamáshoz került a labda, amely szerencsére a lövés pillanatában lecsorgott a lábáról. Tóth Bálint változtatott először a meccsen, a ma halványabb teljesítményt nyújtó Quintero helyett az elmúlt két találkozón csereként számításba vett Tóth Bence kapott lehetőséget. A 60. percben Tisza életerős lövése kijött Szűcsről, a kipattanót Nikházi elől ütötte ki a pápai portás. Öt minutummal később Maksimovic került helyzetbe, egy szép csel után azonban mellégurított a nyáron igazolt középpályás. A 68. percben Supicot sérülés miatt le kellett cserélni, helyére az épp a Diósgyőrtől érkezett védő, Nagy Tamás állt be. A 78. percben egy bedobás után Orosz játszotta tisztára magát, majd a rövidet vette célba, Rados csak ütni tudta a próbálkozást. A 88. percben óriási öngóllal került előnybe a Diósgyőr, egy jobb oldali beadásnál a kimozduló Szűcs és Nagy nem értette meg egymást, a kapust megelőző védő lábáról pedig a háló közepébe pattant a labda 0-1. A hátralévő öt percben nem alakult ki újabb helyzet, összességében a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, a Diósgyőr megszerezte első győzelmét, a Lombard pedig először kapott ki a bajnokságban. A mieink jövő héten presztízsmeccset vívnak, augusztus 30-án 19 órától Szombathelyen játszanak.

Lombard Pápa – DVTK 0-1 (0-0) Gsz.: Nagy T. (öngól)

Tomiszlav Szivics: Az első félidő tökéletes volt, jól játszottunk, nem adtuk fel, küzdöttünk, hajtottunk, megérdemeltük a győzelmet.

Tóth Bálint: Ma egy egészen más csapat lépett pályára, mint eddig, öntelten, beképzelten, alulmotiváltan játszottunk, nem értették meg egymást a játékosok, a hozzáállással sem voltam elégedett. A ma látott mentalitás egyenes következménye volt a vereség, úgy érzem, elment a szerencseszériánk, sokat kell dolgoznunk azért, hogy Fortuna ismét mellénk álljon.

Lombard Pápa: Szűcs – Tóth G., Supics (’68 Nagy T.), Struhar - Szabó O. – Quintero (’54 Tóth B.), Rodenbücher, Maksimovic, Orosz – Kenesei (’67 Eszlátyi), Grtiffiths

DVTK: Rados – Vági, Vadász, Kádár, Husic – Nikházi (’61 Bacsa), Takács, Elek, Kosztics (’78 Abdouraman) – Tisza (’91 Gohér), Barczi

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!