Érkezik a Diósgyőr – a veretlen a nyeretlent fogadja szombaton!


2013-08-23 12:26:58  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: amigeleken.hu  | 


Érkezik a Diósgyőr – a veretlen a nyeretlent fogadja szombaton! főképe
A Lombard Pápa játékosainak kellemes emléke lehet a Diósgyőr elleni párharcról, hiszen a legutóbbi élvonalbeli tagságukat épp a piros-fehérek otthonában sikerült meghosszabbítani. Remélhetőleg szombat este is a mieink örülhetnek, mindenesetre az előjelek nekik kedveznek. Az idei bajnokság eltelt négy fordulójában ugyanis a Lombard szerepelt nagyságrendekkel jobban, Tóth Bálint csapata még nem talált legyőzőre, Tomiszlav Szivics alakulata eddig mindössze három pontot szorgoskodott össze. Szombaton 16:30-tól az OTP Bank Liga ötödik fordulójában a két ellentétes formát mutató alakulatok meccselnek, és ahogy Szabó Ottó fogalmazott a hivatalos honlapnak, nem szabad lebecsülni őket, annál is inkább, mivel az első öt fordulóban lejátszandó mérkőzéseik közül most találkoznak a legerősebb csapattal.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hiszünk, és nem bízunk benne, hogy tudjuk folytatni azt a szereplésünket, amit az új szezonban elkezdtünk. Mindent megteszünk a Diósgyőr ellen azért, hogy továbbra is sikeresek maradjunk és nyerjünk a Perutz Stadionban.
A csütörtöki sajtótájékoztatóján Tomiszláv Szivics elmondta, mindig a három pontért lép csapata pályára, de most nagyon.
- A játékosoknak nincs önbizalma, nehezen bírják a nyomást, de ez csak az első győzelemig tart, utána minden könnyebb lesz. A játékosokat is bántja, hogy még nem nyertünk ebben a bajnokságban, hogy mindent megtesznek a győzelemért, aztán az ellenfél egyszer lő kapura, és elviszi az egyik pontot. Most is alaposan felkészültünk az ellenfélből, a Mezőkövesd - Pápa mérkőzésen ott volt két kollégám, van videós anyagunk, tudjuk, mit kell csinálni, más kérdés, hogy sikerül-e azt megvalósítani. Ezek a játékosok nem felejtettek el focizni, csak feszültek, ezért az volt az elsődleges az elmúlt napokban, hogy próbáljam oldani a bennük lévő görcsösséget, igyekeztem lazítani őket.
A hazaiaknál Dlusztus András, Présinger Ádám és Nagy Sándor szereplése is kétséges, a vendégeknél William Alvest múlt heti kiállítása miatt kénytelen nélkülözni Szivics, Gosztonyi András és Csirszki Martin játszott a Kecskemét ellen, ennek ellenére nekik időre van szükségük, hogy utolérjék magukat. Mohamadou Abdouraman viszont újra az utazó keretben lesz – tájékoztatott a dvtk.eu.

A forduló programja:

2013. augusztus 23. péntek
19:00 KTE-Phoenix Mecano - Szombathelyi Haladás (Duna)

2013. augusztus 24. szombat
16:30 Lombard Pápa - Diósgyőri VTK (Sport1)
19:00 MTK Budapest - PMFC-Matias (Sport1)
19:00 Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi
21:00 Újpest FC - Mezőkövesd-Zsóry (m2)

2013. augusztus 25. vasárnap
16:30 DVSC-TEVA - Ferencvárosi TC (m1)
18:30 MVM Paks - Budapest Honvéd (Sport2)
20:30 Győri ETO - Videoton FC (Sport2)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!