Állami ünnep és művészet – Az államalapításra emlékeztek Tapolcafőn


2013-08-20 13:16:19  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Állami ünnep és művészet – Az államalapításra emlékeztek Tapolcafőn főképe
Hangversennyel és kiállítással színesített ünnepséggel emlékeztek meg az államalapításról Tapolcafőn a helyi református templomban hétfőn kora este.
A szép számban egybegyűlteket Apostol Pál református lelkész köszöntötte, majd a Himnusz dallamai után dr. Hermann István önkormányzati képviselő osztotta meg gondolatait az egyik legrégebbi magyar ünnepnapról. Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
– A magyar állam megalapítását szokás Szent István királyunk személyéhez kötni. Pedig nagyfejedelem elődeink, Taksony, és különösen Szent István édesapja, Géza fejedelem nagyon sokat tett a magyar törzsszövetség állammá formálásáért, illetve a magyar törzsek által megszállt és birtokolt szállásterületek országgá alakításáért. Kétségtelen, hogy az utolsó, valójában a legfontosabb lépéseket a Vajkból Istvánná keresztelt első királyunk tette meg – fogalmazott az önkormányzati képviselő.
Felidézte, Szent István többek között befejezte a közigazgatás és a vármegyerendszer megszervezését, továbbá népével együtt felvette a kereszténységet. Dr. Hermann István beszédében alapos áttekintést nyújtott a hallgatóságnak első királyunkról, az államalapításról, illetve augusztus 20. ünnepléséről. A szónok zárszóként kiemelte, egy nemzet számára nem lehet ünnepnapot kijelölni vagy azt megváltoztatni. – Egy nemzet azt az ünnepet érzi magáénak, amely a szívéhez és lelkéhez közel áll, augusztus 20. pedig ilyen ünnep – jelentette ki dr. Hermann István.
Az ünnepség folytatásában a Tapolcafői Zenélő Estékhez kapcsolódóan A barokktól napjainkig című koncertnek, illetve a Templomgaléria kiállítás-sorozat keretében Rákos Éva festőművész tárlatmegnyitójának adott otthont a helyi református templom. A színvonalas hangversenyen Parola Csaba orgonán, míg Varga Ernő szaxofonon és klarinéton játszott a közönségnek, a kiállítás pedig a Dunakeszin élő művésznő utóbbi pár évének munkásságába enged bepillantást.
Rákos Évától megtudtuk, már kisgyerekként is nagyon sokat rajzolt, mindig is különösen érdeklődött a festészet iránt, és ugyan vegyész lett a szakmája, de életét végigkísérte a képzőművészet. Miután felnőttek a gyerekei, elkezdett hivatásszerűen festeni. A férjével sokat járt múzeumokba, személyesen is megismert festőket, majd egyik kiállítás jött a másik után.
– Valójában nincs kedvenc témám a festészetben. Mindig a pillanatnyi hangulatomnak, az éppen engem ért benyomásnak engedelmeskedve váltogatom a témáimat és az alkotói technikáimat – tudtuk meg a festőművésztől.
Rákos Éva kiállítása szeptember elsejéig látható a tapolcafői református templomban.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!