Griffiths duplájával újabb idegenbeli siker, továbbra is veretlen a Lombard


2013-08-17 20:53:54  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Griffiths duplájával újabb idegenbeli siker, továbbra is veretlen a Lombard főképe
A három forduló után hét ponttal a tabella negyedik helyén álló Lombard Pápa a hárompontos Mezőkövesd ellen lépett pályára az OTP Bank Liga 4. forduló szombati összecsapásán. Korábban már beszámoltunk arról, hogy két dolog miatt is pikáns volt a 90 perc, egyrészt a hazaiak trénere miatt, hiszen a korábban három évig Pápán dolgozó Véber György ült a kispadon, ráadásul a pápaiak elleni derbin avatták fel a megújult és átalakított mezőkövesdi stadiont. Véber György a kezdő sípszó előtt úgy nyilatkozott, nem lesz konfetti, lovaskocsi, csinnadratta, hiszen még az NB II-ben, a Cegléd elleni meccs előtt volt, aztán kaptak egy sima hármast… Hozzátette, ez egy olyan mérkőzés számukra, amelyet hozni kell a bennmaradás érdekében. Már az első pillanattól kezdve agresszív letámadást szeretne látni, hogy egyrészt a fiúk érezzék a hőfokot, másrészt minél hamarabb álljon melléjük a közönség. Tóth Bálint fiai a nagy távolság miatt már pénteken elindultak, este Egerben szálltak meg, majd szombaton kora délután utaztak tovább Mezőkövesdre. A pápai tréner bízott benne, hogy játékosait is inspirálni fogja a teltház, és természetesen megpróbálják megnyerni a találkozót. A mieink mestere több helyen is változtatott a múlt héthez képest, Présinger és Nagy Sándor sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot – Tóth Gábor és Makszimovics kapott bizalmat – Eszlátyi helyett pedig először volt kezdő Kenesei Krisztián. Az nso.hu tudósítása szerint 2500 néző előtt villámrajtot vett a Lombard, ugyanis a negyedik percben Kenesei Krisztián bal oldali beadása után középen Griffiths emelkedett a legmagasabbra, és hat méterről a kapuba fejelt 1-0. Tíz perccel később kis híján egyenlített a Mezőkövesd, Farkas Balázs lőtt 25 méterről, amelyet Szűcs Lajos vetődve hárított a jobb alsó sarok előtt. A kipattanóra Balajti Ádám érkezett, aki öt méterről, kapásból ismételt, de a kapus megint hárítani tudott. Fél óra játék után megduplázta előnyét a Lombard, Kenesei játszotta át Gévay Zsoltot, majd 15 méterről lőtt. Szántai Levente védett, de róla egészen a 16-osig pattant vissza a labda. Griffiths eszmélt a leggyorsabban, majd miután lekezelte a labdát, 14 méterről, középről, ballal a kapu jobb alsó sarkába lőtt 0–2. Fordulás után nem sokkal Quintero került nagy helyzetbe, miután a kolumbiai kilépett a védők közül, és már csak a kapujából kilépő Szántaival állt szemben, de 14 méteres lövését védeni tudta a kapus. A fennmaradó időben komoly helyzet nem alakult ki, és az eredmény már nem változott, a Lombard Pápa negyedik bajnoki találkozóján is veretlen maradt, így a begyűjthető 12 pontból 10 egység került a nevük mellé, mellyel továbbra is tagjai az élmezőnynek! Folytatás augusztus 24-én 16:30-tól a Perutzban, amikor a Diósgyőrt látják vendégül Szűcs Lajosék.

Mezőkövesd-Zsóry – Lombard Pápa 0-2 (0-2) Gsz. Griffiths 2

Véber György: Semmi nem úgy sikerült nekünk ezen az estén, ahogyan azt akartuk, ahogyan elterveztük. Úgy látszik, hogy nem mennek nekünk az ünnepnapok, az NB II-ben a Cegléd ellen nem sikerült itthon a bajnokavatás, most pedig a villanyfényes stadionavató is keserűséget hozott nekünk. A vereségnek több oka van. A Kecskemét ellen aratott idegenbeli 6-2-es sikerünk után többen elhitték, hogy már mindent tudnak a futballból, ezt pedig nem így van, s ezeket a “vadhajtásokat” csírájában fojtom majd el. A második félidőben elkezdtünk focizni, de az volt az érzésem, hogy gólt akkor sem fogunk tudni elérni, ha a találkozó nem 90 percig tart, hanem sokkal tovább. Ebből a kudarcból tanulnunk kell. Bognár lecseréléséről annyit, hogy nagyon nekimentem a szünetben, a játékos pedig ezután jelezte, hogy húzódása van, ezért kénytelen voltam lecserélni.

Tóth Bálint: Gratulálok a mezőkövesdieknek ehhez a csodálatos stadionhoz, egy ékszerdobozt varázsoltak itt, és biztos vagyok benne, hogy sok örömük lesz még ebben a pályában. A játékról annyit, hogy jó csapatot győztünk le, minden az elképzelésünk szerint alakult, szerencsénk is volt, fantasztikus fegyvertény ez a három pont. Lélektanilag nagyon fontos pillanat volt a találkozó negyedik perce, amikor vezetést szereztünk. Ezután az volt a legfontosabb, hogy az első félidőben ne kapjunk gólt, s ezt nem csak, hogy teljesítettük, de túl is szárnyaltuk azzal, hogy újabb gólt szereztünk. Keneseit azért cseréltem le, mert egész héten sérült volt, és most csak ennyit bírt. De amíg a pályán volt, nagyon hasznosan futballozott. (boon.hu)

Mezőkövesd-Zsóry
: Szántai – Lakatos (’46 Olasz), Szalai, Hegedűs D., Gévay - Dobos, Melczer V. (’69 Irhás) - Menougong, Bognár I. (’46 Petneházi), Farkas B. - Balajti

Lombard Pápa: Szűcs L. - Tóth G., Supics, Struhar, Rodenbücher - Makszimovics, Quintero (’70 Tóth) - Orosz M. (’76 Eszlátyi), Griffiths, Szabó O. - Kenesei K. (’56 Tajthy)


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!