Orbán Éva a világbajnoki fináléban


2013-08-14 11:00:14  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: vedac.hu  | 


Orbán Éva a világbajnoki fináléban főképe
Orbán Éva bejutott a női kalapácsvetés döntőjébe a selejtezőből a moszkvai atlétikai világbajnokságon – olvasható az origo.hu-n. A 28 éves magyar dobó első kísérlete sikertelen volt, második próbálkozásra 69,45 métert dobott, majd harmadszorra 70,62 méterig jutott. Bár nem érte el a 73 méteres selejtező szintet, csoportjában negyedikként, összesítésben pedig a 11. helyen végzett, így bejutott a 12 fős fináléba.
- Jó formában éreztem magam, szinte biztosra mentem, tudtam, hogy a második dobás már jó lesz - nyilatkozott az első csoport küzdelmeit követően az Eurosporton, hozzátéve, hogy kora délelőtt ekkorát még sose dobott.
A női kalapácsvetők döntőjét magyar idő szerint pénteken 17 órakor rendezik meg.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!