Lombard Pápa – Kaposvári Rákóczi 1-0


2013-08-10 18:49:01  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Lombard Pápa – Kaposvári Rákóczi 1-0 főképe
Szeretettel köszöntjük kedves Olvasóinkat, 19 órától az élvonalbeli bajnokság harmadik fordulójában a pont nélkül álló, jelenleg sereghajtó Kaposvár látogat a Perutz Stadionba. Az eddigi két bajnokira a mieink lehetnek büszkébbek, hiszen miután 1-1-es döntetlenre végeztek a Puskás Akadémiával, a Budapest Honvéd otthonából Griffiths hajrában szerzett fejesgóljával elvitték a három pontot. A Rákóczi a nyitányon beleszaladt a késbe Debrecenben, 7-1-re nyertek Kondás Elemér tanítványai, a mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 12. perctől emberhátrányban játszottak a vendégek. A Prukner legénység hazai pályán szeretett volna javítani, sikertelenül, hiszen a Kecskemét 2-1-re nyerni tudott.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Tóth Bálint: Elméletben a Puskás Akadémia ellen is mi voltunk az esélyesek. Csakhogy a futballban az elmélet egy dolog, és a gyakorlatban már sok minden másképpen történik. Reméljük, a szombati mérkőzésünkön ez nem így lesz, és valóban megszerezzük a három pontot, más célunk nem is lehet.

Prukner László: Az elmúlt hetekben az a helyzet állt elő, hogy akiket az elmenők helyett hoztunk, azokat azonnal játszatnunk kellett, és sem fizikálisan, sem mentálisan nincsenek még abban az állapotban, hogy a csapaton segítsenek. A pápaiak otthonában nem sok sikerélménnyel gazdagodtunk eddig, ráadásul a nyáron rutinos játékosokkal erősítettek. Láttam őket élőben és megnéztük őket videón; bízom abban, hogy megkezdjük a felzárkózást.

A két csapat összeállítása:

Lombard Pápa: Szűcs - Nagy S., Struhar, Rodenbücher, Présinger - Supics, Szabó O. Quintero, Eszlátyi,– Orosz, Griffiths (cserék: Markek, Arsic, Tóth B., Maksimovic, Király, Ivancsics)

Kaposvári Rákóczi: Ranilovic - Okuka, Kovács O., Petrache, Jánvári - Bőle, Babic, Balázs B. – Addo, Vrucina, Oláh (cserék: Posza, Coroian, Zámbó, Albert, Thian, Markus, Waltner

Érkeznek a csapatok, a mieink szokásos sárga-fekete mezükben, a vendégek tiszta fehér szerelésben. Becséri Dániel kezdő sípszava előtt a Lombard Baráti Kör nevében Németh János valamint Csiszár Gyula és a szintén születésnapos Schüld Máté köszöntötte Szűcs Lajost, aki csütörtökön ünnepelte 40. születésnapját.  

’1 Elkezdődött a találkozó, a hazaiak indították útjára a labdát.

Nagyon megnyomja a találkozó elejét a Lombard, egyértelműen kezdeményezőleg lép fel, irányítja a pályán történteket, ám egyelőre Ranilovic-nak nem akadt dolga.

’13 Az első komolyabb lehetőséget a gólszerzésre a Lombard alakította ki, Quintero adott remek labdát Eszlátyinak, ám a vendég védők a lövés pillanatában szerelni tudtak, a labda Oroszhoz került, aki Griffiths fejét kereste, ám a beadás kissé magas lett. Egy perc sem telt el Orosz centerezett az alapvonalról, a kapu torkából azonban senki sem tudta betessékelni a labdát a hálóba.

’19 Vezet a Lombard! Egy szöglet után Szabó Ottó ívelt vissza egy labdát Rodenbüchernek, akinek középre adásába szerencsétlenül ért bele Babic, így a játékszer a gólvonal mögé vándorolt 1-0.

’23 Szűcs óriási bravúrt mutatott be, a védők mögé Balázsnak ívelték be a labdát, a lövésnél azonban a pápai kapus eldőlve szögletre ütötte a labdát.

’27 Rodenbücher rúgta fejbe Oláh-t, sárga lap.

’30 Quintero kapáslövése centikkel kerülte el a bal alsót. Közben Oláh Lórántot továbbra is ápolják, nem valószínű, hogy a csapatkapitány folytatni tudja.

’32 Csere a vendégeknél, Oláh helyett Thian folytatja. Tóth Bálint is kényszerűségből változtat, Supic helyett Maksimovic a pályán.

'40 Okuka sárgult be, Eszlátyit tartotta fel.

’42 Maksimovic parádés passzával Orosz tört be a 16-oson belülre, majd élesen középre lőtt, ahol a hosszún Griffiths érkezett és a háló továbbított, ám les címén a játékvezető nem adta meg a találatot.

’44 Addo buktatta Oroszt, sárga!

’45+2 Thian lőtt nagy erővel két méterrel fölé.

’45+3 Véget ért az első félidő, a Lombard Pápa teljesen megérdemelten vezet a Kaposvár ellen, a különbség a helyzetek alapján nagyobb is lehetne, reméljük a második játékrészben tovább nő a pápaiak fölénye.

’46 Elkezdődött a második félidő, Tóth Bence lépett pályára, Présinger nem tudta folytatni. A 27. percben megsérült Oláh az első diagnózis szerint orrcsonttörést szenvedett.

’47 Újabb Szűcs bravúr! Bőle kapáslövését tolta ki a pápai kapus a bal alsó sarokból.

'52 Babic könyökölte le Quintero-t, villant is a sárga.

’53 BÜNTETŐ a Lombardnak! Egy szögletnél Petrache rántotta le Griffiths-t. A labda mögé Eszlátyi állt, akinek bal alsóba tartó lövését Ranilovic szögeltre ütötte.

'56 Orosz rövid felsőbe tartó szabadrúgását tornázta ki Ranilovic.

'58 Petrache távoli bombáját tolta szögletre Szűcs.

’65 Cserélnek a vendégek Bőle helyett Markus a játéktéren.

’67 Nagy Sándor is besárgult, Thiam-ot rántotta le.

’69 Tóth Bálint kihasználja harmadik cseréjét is, Eszlátyi helyett Ivancsics Gellértet küldi be.

’70 Tóth Bence lerántásért sárgát kapott.

’78 Prukner László is változtat, Waltnert küldi be Babic helyére.

’82 Thiam szögletét Jánvári fejelhette senkitől sem zavartatva kapura, szerencsére nem volt pontos a bólintás.

’84 Óriási kaposvári lehetőség maradt ki! Waltner kapott remek labdát, aki a kimozduló Szűcs fölött emeléssel próbálkozott, ám az hosszúra sikerült.

’86 Jánvári pakolt oda Tóth Bencének, újabb sárga.

’87 Szabó Ottó lerántásért sárgult be, ez már a nyolcadik sárga kártya a találkozón, majd Waltner reklamálásért megkapja a kilencediket.

'90+3 Véget ért a találkozó, a Lombard Pápa az első félidőben parádésan futballozott, a másodikban pedig nagyot küzdött, így a múlt héthez hasonlóan ezúttal is győztesen hagyta el a játékteret, és továbbra is veretlen a bajnokságban.

Lombard Pápa – Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0) Gsz.: Babic (öngól)

A gárda augusztus 17-én szombaton 19 órától a Mezőkövesddel, Véber György jelenlegi csapatával meccsel.

Prukner László: Gratulálok a Pápának, a mérkőzés elején látszott a lábakban, hogy két vesztes mérkőzésen vagyunk túl. A félidő közepére sikerült magunkhoz térnünk, onnantól küzdöttünk a tisztességes helytállásért, helyzeteink voltak. Vissza kell néznem a meccset, hogy ültek-e a játékvezetői döntések, van egy olyan mondás, miszerint az erősebbnek több jár az igazságból, én ezt most magunkra fordítanám le, úgy éreztem, ma a gyengébbnek járt kevesebb belőle.

Tóth Bálint: Úgy gondolom, másodszor 1-0 –ra megnyerni egy mérkőzést óriási fegyvertény, ez a csapat erejét is mutatja. Sajnos az első félidőben a sérülések miatt megbomlott a védelem, ezt egyszerűen nem tudtuk megoldani. A gól után az ellenfél ránk jött, bár megvolt a lehetőségünk a 2-0-hoz, hibáztunk, majd szenvedve be tudtuk gyűjteni a három pontot. Három mérkőzés alatt hét pont áll a nevünk mellett, ha valaki arra kér, hogy magyarázzam meg ezt a hét egységet, elutasítom a választ.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!