Álmodtam...akusztikus koncertturné indul


2013-08-09 21:24:03  | cikk: mo  | 


Álmodtam...akusztikus koncertturné indul  főképe
Egy álom valósult meg ma este a Pegazus Színház pincefalai között. Méghozzá egy akusztikus koncert formájában, melynek folytatása is lesz a közeljövőben. A koncertet adó nyolc zenész Álmodtam címmel indítja útnak akusztikus turnéját, melynek első állomása volt a ma esti. Az Acoustic névre keresztelt formáció énekese és gitárosa, Illés Csaba elmondta, csapatuk régi dalokat dolgozott fel akusztikus köntösben. Régieket, hiszen a zenekar néhány oszlopos tagja már korábban is zenélt együtt, s így saját szerzeményeiket most újra elővették, hogy lágyabb hangzásba öltöztetve mutathassák be azokat a közönségnek. Illés Csabát - egyebek mellett - a Bartók Béla Zeneiskola tanáraként ismerhettük meg. A zenész örömmel jegyezte meg, hogy az Acoustic zenekarban két növendéke is közreműködik.

Csigi Zsolt énekes elmondta, a turné címe egy mindenki számára ismert és vágyott állapotot idéz fel. Az álmok egy olyan világot hoznak el számunkra, ahol minden gond és probléma megszűnik: mintha az ágyad egyszer csak kirepülne a hatodik emeletről, ahol eltörpülnek a hétköznapok gondjai – fogalmazott az énekes. Ezt az érzést szeretnék felébreszteni a közönségben a zenekar tagjai is. Az énekes, dalszövegíró hozzátette, főként lírai dalokat játszanak, melyekben természetesen gyakran visszatérő téma a szerelem. 

Németh Zoltán szintén megosztotta velünk saját, személyes álmát. A zongorista elmondta, minden vágya, hogy egyszer ezzel a formációval egy szimfonikus zenekarral közösen játszhasson. Úgy véli, annál nagyobb élmény nincs a zenei életben.

A zenekar tagjai:
Szakács Anita – gordonka
Illés Csaba – ének, gitár
Kemenczki Gábor – vokál, gitár
Marton Bence – basszusgitár, gitár, vokál
Németh Zoltán – zonora
Petrákovics Csaba – trombita, szárnykürt
Lődi Bence – percussion, vokál
Csigi Zsolt – szövegíró, ének

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!