Comenius projekt- pályázatírás


2010-01-26 22:14:57  | cikk: Babos Petra  | 


Immár negyedik alkalommal írnak pályázatot a Comenius projekt keretén belül a Pápai Református Gimnázium Kollégiumának projektfelelős tanárai és nyolc külföldi pedagógus, Franciaországból, Szicíliából, a Felvidékről, Hollandiából és Erdélyből.
A nemzetközi együttműködésekben az Európai Unió 27 tagországának, valamint Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország, Horvátország és Macedónia közoktatási intézményei vehetnek részt. 
- A Comenius iskolai együttműködéseknek két fajtája létezik: multilaterális (többoldalú) vagy bilaterális (kétoldalú) projekteket valósíthatnak meg. A multilaterális projektekben minimum 3 ország egy-egy közoktatási intézménye vesz részt, de egy országból akár többen is csatlakozhatnak az együttműködéshez. A projekteket a legtöbb esetben diákok aktív bevonásával, az összes munkafolyamatban történő részvételükkel valósítják meg.
Választhatnak azonban olyan témát is, mely elsősorban az intézmény munkatársainak részvételére épül, a gyerekeket nem vagy csak bizonyos munkafázisokba vonják be. Az ilyen jellegű projektekben elsősorban az iskolairányítással, az oktatásszervezéssel, a pedagógiai módszerek kidolgozásával, összevetésével kapcsolatos témákat választanak. Az együttműködő intézményeknek lehetőségük nyílik arra, hogy közös munkával dolgozzanak ki módszereket, például az iskola szervezeti, működési problémáinak kezelésére, a tanteremben jelentkező társadalmi konfliktusok (pl. a tanulók eltérő szociális-gazdasági helyzetéből, etnikai hovatartozásából adódó problémák) leküzdésére, így végső soron az oktatási folyamat hatékonyabbá tételére. Az ilyen típusú projektek megvalósításába különösen ajánlott bevonni az oktatási intézményeken kívül más szervezeteket is, így egyesületeket, hatóságokat, szülői és diákszervezeteket, vállalkozásokat. Ezek a szervezetek partnerként nem jelennek meg a pályázati űrlapon, ugyanakkor a pályázati űrlap egyes kérdéseire adott válaszokban érdemes utalni részvételükre. A részt vevő iskolák a támogatás egy részét felhasználhatják a velük való együttműködésre, ezeknek a szervezeteknek a képviselői részt vehetnek az egyes tevékenységekben, munkafolyamatokban.
A multilaterális projektekben a külföldi utazások lebonyolításának nincsenek szabályai, tetszőleges számban és arányban utazhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt. Amennyiben a megvalósítás indokolja, lehetőség van arra is, hogy csak tanárok, nevelők utazzanak ki a partnerekhez a projekt 2 éves megvalósítása alatt. A kiutazásoknak korhatára sincs, bármilyen korú gyerek részt vehet a személyes partnertalálkozókon, amennyiben a szülők ebbe beleegyeznek- tájékoztatott Pitó Katalin projektfelelős.
A pályázati forma szabad kezet ad a pályázóknak a témaválasztást illetően. Követelmény azonban, hogy a projekt illeszkedjen az iskola alaptevékenységéhez és a helyi tantervhez, valamint kiegészítse azt, illetve hogy a projekttevékenység jelentős részben a tanórákba épülve valósuljon meg. Most mi a „Környezetfelelős magatartásra nevelés” című projektet írjuk, melynek leadási határideje 2010. február 19. Úgy gondoltunk, hogy ez a téma mindannyiunkat érint, ezért foglalkozunk ezzel, pl: passzív házakról, a papírról, a karsztvizekről szeretnénk beszélni. A projektek lényege az együttműködés, így a munka minden fázisában minden partnernek világosan körülhatárolt feladatot kell vállalnia, és ennek a pályázatban pontosan meg kell jelennie. Világossá kell tenni, hogy a projekt miért nemzetközi együttműködés keretében valósul meg, hogy mi az a többlet, amit a partnerek együttműködése visz a közös munkába. Rögzíteni kell az egyes partnerek feladatait, a folyamatos kapcsolattartás módját, a belső határidőket, a felelősségi viszonyokat. A közös tevékenységnek valamilyen kézzelfogható termék előállításával kell zárulnia – tette hozzá a projektfelelős.

Képek:

nincsenek képek

Comenius iskolai együttműködések:
Évről-évre óvodák és iskolák ezrei fognak össze, és egyenrangú partnerként működnek együtt szerte Európában azért, hogy egy általuk közösen kidolgozott projektet minél eredményesebben valósítsanak meg. Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a partnereknek időnként személyesen is találkozniuk kell, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást.
Minden projektnek van egy koordinátora, akit a partnerek választanak ki maguk közül már a pályázat benyújtása előtt. A koordinátor intézmény ugyanolyan egyenrangú fél, mint a többi partner, feladata csak annyiban több, hogy szükség esetén összefogja a partnerek munkáját, és figyel arra, hogy a projektet a megfelelő ütemben és a terveknek megfelelően valósítsák meg.
Az együttműködésre 2 teljes évük van, melynek végére egy közös projekttermék születik. Mindezek megvalósításában pedig támogatás segíti az intézményeket, amire csak pályázniuk kell a saját nemzeti irodájukhoz.
A projekt eredménye nemcsak a közös projekttermék, hanem számos olyan további hozadéka is lehet a közös munkának az egyes résztvevők számára, melyet a tanítás, a tanulás vagy a hétköznapi élet más területén hasznosítani tudnak. A diákok és a pedagógusok új készségekre tehetnek szert, illetve a meglévőket továbbfejleszthetik, nemcsak a projektmunka alapját képező tantárgyi vagy tématerületen, hanem a csoportmunka, a társadalmi kapcsolatok (diák-diák, tanár-diák), az együttműködést igénylő tevékenységek tervezése és megvalósítása, valamint a kulcskompetenciák fejlesztése terén egyaránt.
Az együttműködés hozzásegíti az iskolákat nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához, valamint olyan általános érvényű célok megvalósításához járulhatnak hozzá a támogatott intézményekben, mint pl. a tanári kar nyelvi és kommunikációs képességeinek és a tanulók nyelvtanulás iránti motivációjának erősítése, a projektmódszer meghonosítása, a sajátos tanulási igényű tanulók integrációjának elősegítése, a kommunikációs és információs technológiák alkalmazása a tanításban, a képességközpontú megközelítés és a tantárgyközi ismeretek oktatásának előtérbe állítása, valamint az iskola közelítése a munka világához.
A projektek keretében a két éven át tartó folyamatos, közös munka jelenti a legnagyobb hasznot a részt vevő pedagógusok, tanulók számára, hiszen a külföldi intézményekkel való közös munka európai tartalommal bővíti az iskola pedagógiai programját, újszerű, színes tevékenységeket visz a tanórai munkába, lehetőséget biztosít a tanulók kreatív ötleteinek a megvalósítására, önálló, felelősségteljes munkájára.
Ezeknek a projekteknek egyik legfontosabb célja, hogy a tanulók tevékenyen részt vegyenek a projekttel kapcsolatos valamennyi feladatban – úgy a tervezésben, mint a megvalósításban és a tevékenység értékelésében. Fontos ezért, hogy lehetőleg minél több diák kapcsolódjon be a projekttel összefüggő tevékenységekbe.

Forrás: internet

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!