Military verseny a Lovasiskolában


2013-08-04 16:25:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Military verseny a Lovasiskolában főképe
A Pápai Lovas Klub rendezésében idén immár 20. alkalommal rendezték meg a Lovasiskolában az országos military bajnokságot. Az 1994-ben indult versenysorozat idén az ifjúsági kategória országos döntője is volt egyben, a junior számokba kevesen neveztek, így az elmaradt, ettől eltekintve is szép létszám gyűlt össze, nyolc kategóriában 60-an neveztek. A lebonyolításban nem történt változás, a megmérettetés három részből állt, pénteken a Lovasiskolában a díjlovaglással kezdtek a lovasok, melynek keretében a bírák előtt megadott programot hajtottak végre, a bírók pontozták a mozgás harmóniáját, lendületességét, a díjlovagló feladatok pontos végrehajtását, valamint a ló és lovasa közötti összhangot. Szombaton az attyapusztai tereppályán lónak és lovasnak természetes akadályokat kell leküzdenie. Az adott pályaszakaszt meghatározott időn belül kellett teljesíteni, minél kevesebb hibaponttal. A mai zárónapon a díjugratás számait rendezték, a három nap során két pápai lovasnak is szoríthattunk. A versenyt Kocsis László, a Lovasiskola üzemeltetője összegezte.
- A lovasok a három nap alatt hibapontokat gyűjtöttek. Az ünnepélyes díjkiosztón az a lovas nyeri a versenyt, akinek – a három nap után – a legkevesebb hibapontja van. A hétvége során két pápai induló volt – az 1998-ban felnőtt országos bajnokságot nyert Győr Gábor és Tóth Gergely. Gergő az ifjúságiak között harmadik lett, Győr Gábor az előkezdő kategóriában indult, hatodik helyen végzett. Mindkét versenyzővel meg vagyok elégedve, Gergő első military versenyén mindjárt éremmel gazdagodott, a díjlovaglás kicsit gyengére sikerült, terepen viszont hibátlant ment alapidőn belül, a díjugratásban szintén alapidőn belül nem rontott. Gábor egy fiatal, tehetséges lovat lovagol, még idő kell amíg beérik a befektetett munka, a hatodik hely reális.
A nagy meleg a lovakat és a lovasokat is megviselte, ennek kapcsán Kocsis László elmondta, a délelőtti számokat még megrendezték, az dél környéki forróságban azonban szüneteltették a versenyt, mely négy óra után egészen kora estig folytatódott.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!