Tóth Bálint harcos csapatot akar látni a Honvéd ellen


2013-08-02 15:21:49  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tóth Bálint harcos csapatot akar látni a Honvéd ellen főképe
Vasárnap a Bozsik Stadionban folytatja a bajnoki küzdelmeket a Lombard Pápa gárdája. A mieink a nyitófordulóban több ígéretes helyzetet is kihasználatlanul hagytak, így csak 1-1-es döntetlent értek el az élvonalban debütáló Puskás Akadémia ellen. A Honvéd sem szívesen emlékszik a nyitányra, hiszen Kecskeméten 3-1-es vereséget szenvedtek, így Marco Rossi tanítványai hazai közönség előtt mindenképpen a három pont begyűjtésében reménykednek. Emlékezhetünk, a pápaiak az elmúlt szezonban pocsékul szerepeltek idegenben, Tóth Bálint szerint a mérkőzést az dönti majd el, hogy az ellenfél kapuja előtt kínálkozó lehetőségeikkel játékosai tudnak-e élni.
- A Puskás Akadémia elleni mérkőzés lefújását követően kritikus és bosszús voltam, ez nemcsak a csapatnak, hanem az eredménynek is szólt, mert többször visszanézve az összefoglalót úgy láttam, hogy rosszul akartunk nyerni – utalt a múlt pénteki 90 percre a vezetőedző. Ennek a csapatnak meg kell tanulnia nyerni 1-0-ra, nem három-négy gólokat rugdosni amit a közönség is szeretne, ez mesébe illő dolog. Egy átalakulóban lévő csapatról beszélünk, 10 új játékossal, egy csettintésre senki ne várja, hogy hengereljünk, épp ezért engem jelen pillanatban csak a három pont megszerzése érdekel. Ha úgy alakul a játék, egy ponttal is kiegyeznék Kispesten, ha nekünk áll a meccs, megint bosszús lennék, ha nem nyernénk. Múlt héten megmutatta a Honvéd, hogy nem legyőzhetetlen, mindent megteszünk, hogy ez most is így legyen. Az edzőmeccsen és a tréningeken is lestem mindenki mozdulatát, nekem harcos csapatra van szükségem, eszerint áll majd össze a vasárnapi kezdő 11 is. 
Tóth Bálint hozzátette, szinte biztos, hogy Kenesei Krisztián nem lép pályára a Kispest ellen, a kézsérülése miatt műtéten átesett rutinos támadó jövő héten talán bevethető lesz.
- Kenő puszta jelenléte is pozitívan hat a többiek számára, sajnos sérülése nem egyszerű történet, mindannyian várjuk, hogy visszatérjen, én is szívesebben látnám a pályán, mint a lelátón. Ha nem lesz olyan állapotban, hogy játsszon, akkor eltoljuk még egy héttel a debütálását. 

Budapest Honvéd - Lombard Pápa (Sport 2)
Bozsik Stadion, augusztus 4. (vasárnap) 18:30

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!