Utcára vonult húsgyári szakszervezet


2013-07-20 21:23:42  | cikk: HuHa  | 


Utcára vonult húsgyári szakszervezet  főképe
Tiltakozó akciót szervezett ma délelőtt a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének helyi szervezete. A húsgyári dolgozók alig ötvenfős csoportja a Kossuth utcán gyülekezett, majd a Március 15. tér felé vonultak és onnan sétáltak vissza a Városháza elé. A tiltakozók között ott voltak a helyi MSZP, a Jobbik és a DK tagjai, vezetői is, akik mint elhangzott, civilként csatlakoztak a villámakciónak nevezett demonstrációhoz. A demonstrálókat Harkai Attila szakszervezeti elnök vezette, aki egyébként a húsipari vállalat felügyelő bizottságának is tagja. A csoport a városközpont több pontján megállva azt hangoztatta, nem hagyják, hogy a megint a hátukon csattanjon az ostor, követelik, hogy az elhibázott döntésekért a felelősök fizessenek, és úgy látják, hogy a kemény munkával megkeresett, alulfizetett bérük egy részét el akarják venni tőlük. A megmozduláson résztvevőket Áldozó Tamás polgármester a Városháza aulájában fogadta, a tiltakozók ott adták át petíciójukat a többségi tulajdonos önkormányzatot képviselő városvezetőnek.
-Tiltakozásunk oka, hogy a kollektív szerződést a munkáltató, a Pápai Hús 1913 Kft. egyoldalúan felmondta, ez pedig jelentős bércsökkenést jelent a munkavállalóknak. Ez nem az első figyelmeztetésünk, szerettük volna ezt a cégen belül rendezni, de erre nem kaptunk reakciót. Ezt követően aláírásgyűjtést szerveztünk, melyben a munkavállalók egyértelműen kifejezték, hogy nem értenek egyet ezzel az intézkedéssel és követelték, hogy a cég vezetése üljön le a szakszervezettel és egyezzenek meg. Ez nem történt meg, így a következő lépés ez a mai tiltakozás és megvan az akciótervünk a további lépésekre is – mondta el érdeklődésünkre Harkai Attila, hozzátéve, nem zárkóznak el a legvégső szakszervezeti eszközöktől sem. Arra a kérdésre, hogy a bíróság – mely a kollektív szerződés felmondásának jogellenességét hivatott megállapítani – megállapította-e ezt a jogellenességet, a szakszervezeti vezető úgy válaszolt, a szakszervezet szerint jogellenes volt a lépés, bírósági beadványuk folyamatban van.
-A szakszervezet véleménye szerint jogellenes a kollektív szerződés felmondása, a munkáltató nem tartotta be a kollektív szerződésben és a Munka Törvénykönyvében rögzített kötelezettségeit – hangsúlyozta a tiltakozók vezetője. Hozzátette, a munkáltató június 28-án mondta fel a szerződést, azzal az alternatívával, ha majd a cég gazdasági helyzete úgy alakul, hajlandók új szerződéskötésről beszélni.
-Ha nem lesz kollektív szerződés, akkor tíz-harmincezer forint bércsökkenés is bekövetkezhet dolgozónként. A munkáltató a szerződés felmondásakor nem akart tárgyalni és nem hallgatta meg kompromisszumos javaslatainkat – mondta Harkai Attila. A szakszervezet nem kíván új kollektív szerződést kötni, nekik jó volt az eddigi, és úgy látják, ha a munkáltatónak nem felelt meg a szerződés, akkor neki kell javaslatot tenni. Mint mondta, azért a Városházán és nem a cég nehéz gazdasági helyzetéért esetleg felelős korábbi vezetésnél tiltakoznak, mert a jelenlegi tulajdonostól várják a segítséget, hogy a vállalat vezetése üljön le és tárgyaljon a szakszervezettel. Harkai Attila azt is elmondta, meglátásuk szerint a kollektív szerződés megszűnésével járó dolgozói bércsökkenés kis összeg a vállalat életében, és ez nem fogja a cég gazdasági helyzetét javítani.
Áldozó Tamás, aki a petíciót átvette a tiltakozóktól megerősítette korábbi szavait, mely szerint az utcai tiltakozást kiváltó kollektív szerződés felmondásának jogellenességét a bíróság hivatott eldönteni.
-A jogellenesség eldöntése a bíróságra tartozik, ha a bíróság annak ítéli a lépést, akkor nyilván következményei lesznek. Utcai rendezvénnyel azonban nem lehet jogellenességet megállapítani, így ha valaki abban a tudatban vett részt ezen a rendezvényen, hogy az ő megjelenésével a tíz és harmincezer forint közötti fizetéscsökkenés nem fenyeget, és nem fordulhat elő, az csalódni fog – figyelmeztetett.
-Fontosnak tartjuk, hogy a kollektív szerződés a jól dolgozókat megkülönböztesse a rosszul dolgozóktól, a jól dolgozóknak érdemes legyen jól és jó minőségben dolgozniuk, mert ezt a fizetésükben is viszont fogják látni. Elfogadjuk, hogy méltatlanul alacsonyak a bérek a Pápai Hús 1913 Kft-nél, mi április 22-e óta azon dolgozunk, hogy ez a társaság stabil legyen, növekedni tudjon, működjön, mert ha növekedni tud, akkor lesznek fizetések is. Ma el kell mondani azt, a csődeljárás során nem az a tét, hogy a Munka Törvénykönyve feletti juttatásokat miként lehet biztosítani, hanem az a tét, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti juttatásokat hogyan tudjuk biztosítani – nyomatékosította a városvezető – vagyis az, hogy a csődeljárás során legyen fizetése az embereknek és a csődeljárás úgy végződjön, hogy a kilábalásra is maradjon esély.
Áldozó Tamás emlékeztetett, a kollektív szerződés a felmondás napjától számítva három hónapon át még hatályban van, és az lenne a szerencsés, ha ez idő alatt az új szerződés megköttetne. Elismerte, a húsgyári fizetések alacsonyak, a bérkiesés pedig jelentős lehet kollektív szerződés nélkül, ugyanakkor hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetért a korábbi vállalatvezetésé is a felelősség.
-Az, hogy a Pápai Húsnál a bérek így alakultak, az annak a vállalatvezetésnek is a felelőssége, mely ezeket az állapotokat ránk – munkáltatóra, munkavállalókra és tulajdonosra – itthagyta.
Meg kell állapítani a munkajogi felelősséget, a polgárjogi felelősséget, és ha van, a büntetőjogi felelősséget is. A megfelelő eljárások folyamatban vannak és az a hatóság, mely ennek megállapítására hivatott el fogja mondani, milyen eredményre jutott – fogalmazott a tiltakozók azon felvetésére, mely szerint az elhibázott döntésekért a felelősöknek fizetniük kell.
A polgármester azt is elmondta, a felmondott kollektív szerződésről többször egyeztetett a munkáltató a munkavállalók képviseletével és arról is beszéltek, hogy további tárgyalásokat fognak folytatni.
-A tulajdonos számára fontos a munkabéke, a munkabékét pedig az szolgálja leginkább, ha van kollektív szerződés, vagyis egyezség a munkáltató és a munkavállalók között – emelte ki Áldozó Tamás.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!