Megkezdődött a két napos Pegazus gyermekfesztivál (Képekkel frissítve!!!)


2013-07-12 17:55:02  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Megkezdődött a két napos Pegazus gyermekfesztivál (Képekkel frissítve!!!) főképe
A 8. Pegazus Parádé, amely idén a madarak jegyében telik, hagyományos módon a Piktor elnevezésű gyermekalkotói pályázat győzteseinek díjkiosztó ünnepségével kezdődött ma délután a felújított Városháza aulájában.  A rajzpályázat témái ezúttal is az év során látott gyermekszínházi előadásokból merítkeztek, így tehát a Hottentotta, a Rózsa és Ibolya vagy a Brémai muzsikusok című bábjáték részletének emlékképeit készítették el az ügyesebbnél ügyesebb kezű gyerekek.
A pályázatra több száz remekmű érkezett, melyből negyvennégy kisgyermek munkáját díjazta a zsűri és jutalmazta meg értékes ajándékkal, melyet Kaballó és Paparett adott át.
Az ünnepélyes díjátadó után következett a Begydagasztó, azaz a díjazottak tiszteletére fogadást rendeztek, ahol finom péksüteményeket kóstolhattak meg a gyerekek.
A parádé nyitónapján a Rózsa és Ibolya című bábjátékot nézhették meg a díjazottak a Pegazus Színházban.
A program ezzel még nem ért véget, hiszen 20 óra 30 perctől a Várkerti Zenepavilonnál a Pegazus Színház műsorát, majd látványos tűzzsonglőrök produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők. A pénteki nap zárásaként 21 óra 30 perctől Madárijesztő címmel izgalmas éjszakai játékos ügyességi és bátorságpróba vár kicsiket és nagyokat egyaránt. Az ingyenes programokra a szervezők szeretettel várnak mindenkit.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!