Közleményben tájékoztatta partnereit a Pápai Hús


2013-07-11 19:00:53  | cikk: HuHa  | 


A társaság honlapján tegnap megjelentetett közleményben adott hírt a Pápai Hús 1913 Kft. arról, hogy július 9-én csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Veszprémi Törvényszékhez.
A Törvényszék az eljárás lefolytatását végzésben elrendelte, vagyonfelügyelőként a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-t jelölte meg,a vállalat vagyonfelügyelője Szegőné Kemerle Judit lesz. A tájékoztatóból kiderül, a végzés Törvényszék általi közzétételétől 120 napos fizetési haladék illeti meg a társaságot. A cég vezetői hangsúlyozzák, nem felszámolás, hanem csődeljárás indult a társaságnál, ez pedig azt jelenti, hogy a vállalat fizetési haladékot kap, mely idő alatt az a feladata, hogy megtalálja a megoldást arra, hogy fizetőképességét helyreállítsa és ennek érdekében csődegyezséget kössön. „Hangsúlyozzuk továbbá azt is, a csődeljárás nem azt jelenti, hogy a jogos hitelezői igényeket nem kívánjuk kielégíteni, hanem azt, hogy mindent megteszünk azért, hogy partnereink bizalmát ne veszítsük el és a jövőben is mindkét fél megelégedésére folytassuk együttműködésünket” – áll a tegnap megjelentetett közleményben. A cég vezetői megerősítették, azokat az üzleti partnereket, akik termékeiket vásárolják továbbra is szerződésszerűen ellátják a Pápai Hús 1913 Kft. termékeivel.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!