Új autó a Pápai Rendőrkapitányságnak


2013-07-11 18:00:40  | cikk: HuHa  | 


Új autó a Pápai Rendőrkapitányságnak főképe
Új rendőrautót kapott a Pápai Rendőrkapitányság Nemesszalók központú Marcal körzeti megbízotti csoportja. A gépkocsit és az elődéül szolgáló másik járművet dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára adta át a nemesszalóki polgármesteri hivatal udvarán ma délután. Az ünnepélyes ceremónián jelen volt dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Szappan Csaba, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője, a körzeti megbízotti alosztály vezetője és a nemesszalóki állomány, valamint a mikrotérséghez tartozó települések polgármesterei. A kettős gépkocsi átadáson a rendőrök egy nullkilométeres, Opel típusú járművet vehettek át az államtitkártól, eddig használt autójukat pedig a csóti polgárőr szervezetnek adta át a politikus. Az ünnepségen megjelenteket Varga Jenő, Nemesszalók polgármestere köszöntötte, mint mondta néhány évvel ezelőtt kapták meg a helyi körzeti megbízottak eddig használt autójukat, most azonban még nagyobb az öröm, hiszen egy új járművel szolgálhatják a rendőrök az illetékességi területükhöz tartozó tizenhat település közbiztonságát. Az államtitkár azzal kezdte beszédét, jó hírt mondanak a törvénytisztelő állampolgároknak és rosszat a zsiványoknak, hiszen rájuk rosszabb idők várnak, mert a rendőrség egy új járművel gazdagodik és gépkocsival gazdagodik a csóti polgárőrség is, ezáltal pedig nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet a bűnmegelőzés és a bűnüldözés terén. Kiemelte, a rend a legfontosabb közösségi érték, mely meghatározza a mindennapok biztonságát, a boldogulás feltételeit.
-Három évvel ezelőtt azt ígértük, hogy rendet teszünk az országban, megteremtjük a közbiztonságot, háromezer- ötszáz fővel növeljük a rendőrség létszámát – ezt megtettük, de nem csak a létszámot erősítettük, hanem stabilizáltuk a rendőrség pénzügyi helyzetét, szigorú törvényeket alkottunk és hozzájárultunk ahhoz, hogy a büntetőeljárások felgyorsuljanak – mondta és köszönetét fejezte ki a helyi és megyei rendőröknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon rend legyen. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, soha nem lehetünk elégedettek és még többet kell tenni, hiszen mindig vannak olyanok, akik azon törik a fejüket, hogy mások életét megkeserítsék, vagyonát jogtalanul megszerezzék. Az államtitkár Pintér Sándor belügyminiszter közelmúltban elhangzott szavait idézte, miszerint a cél, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen.
-Ez egy emberes feladat, aminek a megvalósításához még többet kell tenni, mint eddig és ezért is fontos, hogy itt Nemesszalókon és a Marcal kmb. csoport illetékességi területén is még több eszközt biztosítsunk a rendőrség eredményes munkájához.
Dr. Kontrát Károly arról is szólt, a nemesszalóki körzeti megbízottak tizenhat településén a közbiztonság stabil, igazán súlyos bűncselekmények nem történnek, ha pedig mégis, azok elkövetőit gyorsan elfogja a rendőrség. Nagyon fontos, hogy a fennálló közbiztonsági helyzetet fenn tudják tartani és javítani a térségben, hogy a bűnmegelőzés terén még hatékonyabbak legyenek. Ezt a munkát segíti a két új autó: a rendőrségnek átadandó és az, amit a polgárőrség vehet át.
Az új Opelt a kormány biztosította a rendőrség számára és abból a keretből való, mely 1750 új rendőrautó hadrendbe állítását tette lehetővé a múlt év végétől, az eddig használt gépkocsit pedig a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság engedte át használatra a csóti polgárőröknek.
Az államtitkár beszéde végén köszönetét fejezte ki a rendőrség, az önkormányzatok és a polgárőrségek együttműködéséért a közrend védelme és erősítése érdekében, majd jelképesen átadta az új rendőrautót Rendes László rendőr zászlósnak. A Pápai Rendőrkapitányság nevében Szappan Csaba rendőr alezredes mondott köszönetet a járműért. Hangsúlyozta, az új autó felelősséget jelent, annak felelősségét, hogy az állomány még tisztességesebben, még nagyobb belső tartással és elköteleződéssel lássa el feladatát. Az együttműködésről szólva megemlítette, az érintett önkormányzatok az előző esztendőkben anyagilag is támogatták a rendőrséget és kimagasló szinten pályáztak közterületi kamerákra, amik ugyancsak segítik a rendőrök munkáját, majd elismeréssel szólt a polgárőrök tevékenységéről is, akik nélkül nehezebb lenne hatékonyan szolgálni a rendet és biztonságot.
A Marcal körzeti megbízotti csoport eddig használt járművét dr. Kontrát Károlytól Séfer Béla, a csóti polgárőrség elnöke vette át. Kékesi István, a település polgármestere elmondta, nagy segítség ez a helyi polgárőröknek, akik eddig gyalog és két felajánlásból származó kerékpárral látták el önként vállalt szolgálatukat, s nemcsak Csóton, de szükség esetén a környező településeken is végeznek bűnmegelőzési feladatokat. Hozzátette, a falu lakossága és a polgárőrség nevében köszöni az autót, azon lesznek, hogy tevékenységük továbbra is segítse a rend őreinek munkáját.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!