Túlélőfutás a pápai bázisrepülőtéren


2013-07-11 16:11:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Túlélőfutás a pápai bázisrepülőtéren főképe
Harmadik alkalommal rendezték meg az MH Pápa Bázisrepülőtéren a Túlélő Futóversenyt. A szervezők jól dolgoztak, hiszen még a tavalyinál is nehezebb pályát sikerült kialakítaniuk, a fás terültek remek lehetőséget biztosítottak a lajhármászásra, a régebben készültségi tóként ismert tavat pedig vizes feladatra használták fel, emellett betonalagutak, fáról csüngő raklapok, térdig érő mocsár, rönkúszás, súlyhúzás, kötélalagút, és régi épületek ablakain való be- és kiugrás is szerepelt a feladatok között. Tavaly közel 120 indulóból 47-en hibapont nélkül értek célba. Jól mutatja a verseny rangját, hogy idén előzetesen 152 nevezés érkezett a szervezőkhöz, az embert próbáló megmérettetés pedig a belga, amerikai, észt, svéd és hondurasi versenyzőknek köszönhetően nemzetközivé is vált. A megnyitón Gangler László ezredes, a bázisrepülőtér parancsnoka valamint Trevor Nitz ezredes, a Nehéz Légiszállító Ezred parancsnokhelyettese köszöntötte a nap főszereplőit.
- Nagy örömünkre szolgál, hogy hat ország versenyzőinek immár harmadik alkalommal rendezhetjük meg a túlélő futóversenyt. Tudom, hogy a 12 kilométeres pálya 33 akadályának leküzdése nem lesz könnyű, a pálya teljesítése vasakaratot, nagy elszántságot és szívósságot követen. 200 percen belül kell beérni és értékelhető eredményt hozni, ami borzasztóan nehéz lesz, külön tisztelet azoknak a hölgyeknek, akik beneveztek. Tavaly a veszprémi Kovács Gábor 75 perc alatt hibapont nélkül ért a célba, az önkéntes tartalékos hadnagy kihívókra, legyőzőkre vár, kívánom önöknek, hogy legjobb tudásuk szerint sérülésmentesen versenyezzenek.
Bíró András őrnagy, a pálya egyik kialakítója szerint nemcsak megfelelő fizikum, hanem jó helyzetfelismerés és kiegyensúlyozott lelkiállapot is szükséges a jó szerepléshez.
- Az idei volt az első olyan rendezvény, melyre az összes rendvédelmi szerv, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a tűzoltóság, és természetesen a honvédség is elfogadta a meghívásunkat. A 33 akadály nehéz, összetett feladat, a tavalyihoz képest öt-hat új elemmel bővült a pálya, a meglévőkön is nehezítettünk, színesítettünk. A végső sorrend kialakításakor először a hibás teljesítések számár vesszük figyelembe, a hibátlanul teljesítők között a futott idő számít.

Eredmények ITT!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!