Új megállapodást írtak alá


2013-07-09 21:30:28  | cikk: mo  | 


Új megállapodást írtak alá  főképe
A megváltozott jogszabályi háttér indokolta a honvédség és a katasztrófavédelem közti együttműködési megállapodás újragondolását. A MH Pápa Bázisrepülőtér már korábban is rendelkezett ilyen dokumentummal, most egy új BM-rendelet alapján azonban felül kellett vizsgálni, és kiegészíteni azt. Az új együttműködési megállapodást ma délelőtt írta alá Gangler László ezredes, a bázisrepülőtér parancsnoka és Németh Tamás ezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a bázisreptér csapatművelődési otthonában.

Tóth László főhadnagy az aláírást megelőzően tájékoztatott, az új dokumentum kisebb változtatásokat tartalmaz, konkrét szabályokat fogalmaz meg és cselekvési tervet közöl a katasztrófahelyzetekre vonatkozóan.

Gangler László elmondta, rendkívül fontos az azonos feladatkörű szervezetek közötti együttműködés.
- Erőink egyesítésével sokkal eredményesebben, rugalmasabban, hatékonyabban tudunk együtt dolgozni – hangsúlyozta az ezredes.

Németh Tamás az aláírást követően arról beszélt, nagy újdonságot nem hoz a megállapodás, hiszen évek óta kiváló az együttműködés a két szervezet között. A megállapodás mindkét szervezet számára hasznos, hiszen olyan jellegű feladatokat hoz, akár az oktatás, a képzés terén, amelyek eddig egyáltalán nem, vagy nem ilyen formában valósultak meg – tette hozzá a megyei igazgató.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!