Jól tempóztak úszóink


2013-07-09 16:14:02  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jól tempóztak úszóink főképe
A szünidő első hetében Babai Gergő edző vezetésével Marcaliban edzőtáboroztak a Pápai Úszó Sportegyesület sportolói, melynek célja az országos bajnokságokra való felkészülés volt. Az úszók szép környezetben, baráti társaságban napi két edzésen vettek részt, egybehangzó vélemények szerint a foglalkozások fárasztóak voltak, de mindenkinek a javára váltak. Néhány héttel később hét versenyző Esztergomba utazott, ahol a nagy tradíciókkal bíró Szent István Kupát rendezték, több hazai és szlovák utánpótlás korú úszó részvételével. 14 egyesület 167 úszója közel 500 számban állt rajtkőre, a pápaiak jó szokásukhoz híven kiválóan szerepeltek, hiszen hat úszójuk 20 versenyszámban öt első, négy második, három harmadik helyet szerzett, emellett több pontszerző pozíciót is elcsípett. Az eredményeket Kertész Attila egyesületi elnök foglalta össze.
- A XXIII. Szent István Kupa összegzésekor a sor elejére kívánkozik Nagy Zsófia, aki az 1999-2000-ben születettek között 100 méteres mell (1:30,48), gyors (1:11,10), és hátúszásban (1:18,82) valamint 50 méter pillangóúszásban (0:35,58) is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, ezzel a remek teljesítménnyel a legeredményesebb lány versenyző címét is megszerezte. 100 méteres lány hátúszásban az 1998 és idősebbek között két pápai sportoló nyakába is érem került, Nagy Rebeka (1:15,97) arany, Kocsis Eszter ezüstéremmel gazdagodott (1:17,69). A két lány 100 méter gyorson is dobogóra állhatott, Rebeka emellett 100 mellen és 50 pillangón is a legjobb háromban végzett. A fiúknál két ezüstérem volt a termés, 50 háton Nagy Dánielnek (0:45,74) és 100 mellen Kertész Dávidnak (1:25,25) köszönhetően.
Kertész Attila hozzátette, a 14 klub összesített rangsorában a Pápai Úszó Sportegyesület az igen előkelő ötödik helyet szerezte meg. A szezon a vidék országos bajnoksággal folytatódik, melyet Hódmezővásárhelyen rendeznek meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!