Eszlátyi István bizonyítani szeretne az élvonalban


2013-07-08 14:25:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Eszlátyi István bizonyítani szeretne az élvonalban főképe
Az 1991-es születésű Eszlátyi Istvánt igazolta le elsőként a nyári felkészülési időszakban a Lombard Pápa együttese. A 22 éves játékos a BKV Előre együttesétől érkezett Pápára, csatárként és támadó középpályásként is bevethető. Eszlátyi tavasszal a BKV színeiben kilenc gólig jutott, emellett öt gólpassz is fűződik a nevéhez. A fiatal labdarúgónak a másodosztályban a legemlékezetesebb mérkőzése a Puskás Akadémia elleni 2-1-es BKV sikerrel véget ért találkozó volt, ahol gólt rúgott, gólpasszt adott, sőt a kapufát is eltalálta. Eszlátyi tétmeccsen is bemutatkozott már a Lombardban, hiszen a Ligakupában a Kaposvár ellen 70, a ZTE ellenfeleként 50 percet játszott, ám akkor nem kapott szerződést, egészen mostanáig.
- Egész jól sikerült a beilleszkedésem, mindenki nagyon kedvesen fogadott. A Mattersburg ellen fáradtnak éreztem magam, ennek ellenére megpróbáltam kihozni a maximumot magamból. Igyekszem a meccseken és az edzéseken is mindent megtenni, az elvárásoknak megfelelni és a csapat hasznára válni. Nagyon várom már az első NB I-es bajnokimat, külön öröm, hogy hazai közönség előtt kezdhetünk – mondta a fiatal Lombard játékos.
A szombati AFC Sageata Navodari elleni meccsen az ő két góljának köszönhetően sikerült két vállra fektetni a román együttest. A pápaiak mától július 12-ig Lipóton edzőtáboroznak, majd július 13-án 10 órától az ellenfél – immár hazai pályán - a Zalaegerszeg lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!