Girbe-gurba kékfestő tábor


2013-07-03 20:55:50  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Girbe-gurba kékfestő tábor főképe
Idén is megszervezte a pápai Kékfestő Múzeum a Girbe-gurba tábort, melyen húsz, 6 és 14 év közötti fiatal vett részt. A tábort idén két turnusban, július 1. és 5. között, valamint augusztus 12. és 16. között bonyolítják le a Kékfestő Múzeumban és annak festői kertjében.
Az öt napos program során a táborozók megismerkedhetnek a Kékfestő Múzeummal és a kékfestés fortélyaiba is bepillantást nyerhetnek. A foglalkozásokat Reidmár Linda néprajzos, fazekas, Vonnák Andrea múzeumpedagógus és Marosi Diána festőművész vezetik, de önkéntes diákok is közreműködnek.
Reidmár Linda érdeklődésünkre elmondta, a gyerekek az egyhetes tábor során sok-sok kézműves foglalkozáson vehetnek részt, agyagozhatnak, szőhetnek-fonhatnak, varrhatnak és nemezelhetnek is. Pénteken délelőtt az Esterházy-kastélyba is ellátogatnak, ahol tárlatvezetésen vehetnek részt. Ma délután egy különleges japán szélsárkányt, vagyis japán koinobori-t készítettek a résztvevők nagy lelkesedéssel.
Javadi Soren, a Tarczy Lajos Általános Iskola tanulója idén először jött el a táborba, amit egyáltalán nem bánt meg. Elmondása szerint nagyon jól érzi magát, reméli, jövőre is itt lehet. 
A fiatal fiúnak legjobban az agyagozás tetszett, hiszen ezt még eddig sosem próbálta.
Sass Borbála már évek óta részt vesz a táborban, ahová minden évben örömmel jön vissza, hiszen mindig valami szépet készíthet. A második turnus végén egy kiállítás nyílik a gyerekek munkáiból a múzeumban.
Az augusztusi táborra még lehet jelentkezni. Érdeklődni a helyszínen, a kekfestopapa.hu weblapon és a +36-20-9669-403-as, illetve a +36-70-334-4443-as telefonszámon lehet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!