Diszkó-koktél a Fő téren


2013-06-30 16:09:09  | cikk: Babos Petra  | 


Diszkó-koktél a Fő téren főképe
A Pápai Musical Stúdió kiváló énekeseinek hangja töltötte be tegnap késő délután a megújuló Fő teret. A táncdalműsor során Neoton Família, Abba és Gloria Gaynor közismert örökzöld slágerei csendültek fel. A másfél órás összeállítás a „Pápa város funkcióbővítő rehabilitációja” című európai uniós pályázat keretein belül valósult meg.
Mészárosné Varga Veronika, a Pápai Musical Stúdió vezetője kérdésünkre elmondta, a csoport nem először énekel a Fő téren, hiszen a régi téren is daloltak.
- A Diszkó-koktél elnevezésű program rövid ízelítő volt a 70-es, 80-as évek magyar és külföldi slágereiből.  A műsort elsősorban úgy állítottuk össze, hogy bulizós, temperamentumos legyen, ezért is esett választásunk inkább ezekre táncdalokra – mondta és hozzátette, a mai fellépésre készült el új ruhájuk, egy fekete kalocsai mintás póló.
A műsor félidejénél Győrffy Violának, a Pápai Musical Stúdió koreográfusának nyári divat kollekcióját láthatta a közönség. 
A koncerten Mészárosné Varga Veronika, Stubán Alíz, Ács Zsuzsa, Nagy Jácint és Nagy Katalin, valamint a stúdió tánckara gondoskodott a fergeteges hangulatról.
A szép számban megjelentek, kicsik és nagyok egyaránt együtt tapsoltak, táncoltak és énekelték a stúdiósokkal a jól ismert dallamokat, mint például a Don Quijote-t, a 220 felettet, a Waterloo-t és az I love you baby-t.
A megújuló Fő téren a következő hétvégén, július 6-án, Pápa Város Fúvószenekara örvendezteti meg a hallgatóságot hangversenyével.  

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!