11-es rúgó verseny Szűcs Lajossal


2013-06-27 18:39:54  | cikk: Haraszti Gábor  | 


11-es rúgó verseny Szűcs Lajossal főképe
A Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság harmadik játéknapjának délutánján a szervezők 11-es rúgó bajnokságot rendeztek a résztvevő csapatoknak. Minden alakulatból öt játékos állhatott a büntetőpont mögé, a háló előtt azonban nem akárki állt, hiszen Magyarország egyik legjobb kapusa, a Lombard csapatkapitánya Szűcs Lajos elfogadta a szervezők meghívását. Az ógyallaiak mai találkozójuk után már hazautaztak, így 15-en igyekeztek túljárni Szűcs eszén. Az első körben ez a mezőny felének nem sikerült, nyolcan mindjárt ki is estek, majd a hét fős mezőnyből ketten búcsúztak. A harmadik körben senki nem hibázott, majd a megismételt fordulóban a pápai kapus két lövést is hárított, egy játékos pedig a kapufát találta el, így már csak ketten voltak versenyben. Nyárádszereda csapatából Losonczi Szilveszter nem hibázott, ellenfele Székelyudvarhelyről Gagyi Csaba próbálkozását azonban hárította a pápai portás, így Nyárádszereda a szombati döntőtől függetlenül már nem utazik haza kupa nélkül. Érdekes módon a győztes nem tartja magát jó büntetőrúgónak.
- Pocsékul szoktam elvégezni a tizenegyeseket, de itt most nyugodtabbak voltak a körülmények, nem volt nagy a nyomás és a társak is bíztattak, talán ezért nyertem. Csak az első lövésnél figyeltem Szűcs Lajost, bíztam benne, hogy valamelyik irányba elmozdul, ezért rúgtam középre, a többinél az utolsó pillanatban döntöttem el melyik oldalt választom. Nagyon nehéz egy ilyen jó kapusnak rúgni, csak a szerencsén múlott, hogy én nyertem. Ami a szombati, Dunaszerdahely elleni meccset illeti, nagyon nehéz dolgunk lesz, jó játékosok alkotják az ellenfelet, sajnos nálunk többen is sérüléssel bajlódnak. Mi szombaton legfeljebb a székely vérben bízhatunk, mindent megteszünk, jobban odafigyelünk majd a védekezésre, remélem ez meghozza a remélt sikert.
A tizenegyespárbaj a verseny után nem ért véget, hiszen kicsik és nagyok, sőt még hölgyek is a labda mögé álltak, és igyekezték Szűcs Lajos kapuját bevenni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!