Milyen a jó tárlatvezető? – Szakmai előadás az önkéntes múzeumi frontszemélyzet képzés keretein belül


2013-06-26 22:45:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Milyen a jó tárlatvezető? – Szakmai előadás az önkéntes múzeumi frontszemélyzet képzés keretein belül főképe
A múzeumi kommunikáció elmélete és gyakorlata címmel tartott előadást dr. Vásárhelyi Tamás muzeológus ma délután a Kékfestő Múzeumban, ahol a jelenlévők megtudhatták, hogyan kell szakszerűen foglalkozni egy múzeumi kiállítás közönségével. Immár a félidejéhez érkezett a szentendrei Múzeumi Oktatási és Képzési Központ, valamint a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum által közösen szervezett önkéntes múzeumi frontszemélyzet képzés – ennek keretein belül zajlott le a mai múzeumi információs nap.
Dr. Vásárhelyi Tamás prezentációjában elsősorban a múzeumi tárlatvezető által végzett munka alapszabályairól beszélt. Az előadó kiemelte, a tárlatvezetőnek a közönségből is fel kell készülnie.
– Emellett birtokában kell lenni alapvető műveltségnek és kulturáltságnak, illetve a múzeum épületében is otthonosan kell mozogni. Természetesen elengedhetetlen a kiállítás alapos ismerte, valamint olyan háttér-információkat is tudni kell, amik nincsenek kiírva, ugyanis a látogatók hajlamosak sok mindenre rákérdezni. Ha a tárlatvezető esetleg valamire nem tudja a választ, akkor azt be kell ismerni. Jobb kimondani, hogy „ezt sajnos nem tudom”, mint hogyha hamis, téves válaszokat ad valaki – jegyezte meg a tapasztalt muzeológus.
Mint mondta, az ideális tárlatvezető barátságos és nyitott ember, aki partnernek tekinti a látogatókat. – A jó tárlatvezető munkája során nem úgy tesz, mint aki felmondja a leckét, és semmiképpen sem demonstratívan adja elő, milyen sokat tud az adott témáról. El kell érni, hogy a látogatókkal közösen fedezzük fel azt a tudást, amit át szeretnénk nekik adni. Ez sokkal nagyobb örömöt, illetve az ismeretek tartósabb megmaradását eredményezi a közönség körében – mutatott rá a szakember.
Hozzáfűzte, egy átlagos, normális ember esetében nagyon eredményesen lehet fejleszteni a kommunikációs készséget, az pedig majd csak az első néhány éles bevetés után dől el, hogy a múzeumpedagógus-jelölt sikeres lesz-e a tárlatvezetés világában.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!