Önkéntes börze és szakmai nap a Malom-tónál


2013-06-22 16:36:38  | cikk: mo  | 


Önkéntes börze és szakmai nap a Malom-tónál főképe
A Malom-tónál tartott önkéntes börzét, szakmai tanácskozást és egyben családi napot a Dunántúli Cigányság Felemelkedéséért Közhasznú Egyesület. A rendezvényen részt vettek azok a közreműködő szervezetek, intézmények, amelyek – csatlakozva az egyesület „A Pápai Kistérség Önkéntes Pontja” elnevezésű projektjéhez – foglalkoztatnak önkénteseket. A program célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az önkéntes munka előnyeire, megítélését és népszerűségét emeljék a lakosság körében, és minél több érdeklődővel ismertessék meg fogadószervezetek által kínált önkéntes tevékenységeket.

A Dunántúli Cigányság Felemelkedéséért Közhasznú Egyesület 2009. januárjában alakult, székhelye Lovászpatonán van. Eddigi programjaikat Veszprém megye több helyszínén valósították meg. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre, idősekre és a támogatásra szorulókra. Eddigi programjaik is erre a célcsoportra összpontosított. Több alkalommal szerveztek életmód- és hagyományőrző tábort, kulturális és sport rendezvényt. Adománygyűjtésben és annak kiosztásában is közreműködtek a nehéz körülmények között élő roma családok érdekében. Fontos érték az egészség megőrzése. Szívesen vállalnak szerepet olyan programokban, amelyek a helyes életmódra, egészségünk megőrzésére figyelmeztetnek. A szervezet a kezdeti tapasztalatszerzést követően belevágott első komoly pályázatába, amellyel önkéntes segítők közreműködésével a legesélytelenebb közösségek – idősek, gyermekek, betegek – mindennapjaihoz történő segítségnyújtást szorgalmazzák. A Pápai kistérség Önkéntes Pontja című, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt 2012 novemberében indult. A szerteágazó feladatokat mintegy 70 önkéntes végzi, akik a szociális szférában, beteg gyerekeket támogatva, valamint az oktatás területén segítettek a rászorulóknak.

Bíró Petra az interneten bukkant a lehetőségre. Heti két alkalommal látogatja a pápai kórházat, ahol a betegek étkeztetésén túl mentális segítséget is nyújt számukra. Bíró Petra elmondta, nagyon jó érzéssel tölti el, ha segíthet egy betegnek, az ápoltak rendkívül hálásak az önzetlen tevékenységért.
Bogdán Miklósné kezdetektől részt vesz a projektben. Számos alkalommal tevékenykedett a kistérség különböző településein, és legszívesebben a kórházban, valamint az idősek otthonában végez önkéntes munkát. Bogdán Miklósné arra buzdított mindenkit, aki csak teheti szenteljen néhány órát efféle tevékenységekre, hiszen hatalmas többletet ad az ember lelkének, ha segíthet másokon, vagy tehet egy közösségért – fogalmazott az önkéntes.

Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a projekt menedzsere elmondta, rendkívül hasznos és sikeres a projekt, melyhez továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!