Technikai érdekességek a Várostörténeti Honismereti Körben


2013-06-19 22:49:59  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Technikai érdekességek a Várostörténeti Honismereti Körben főképe
Molnár Lajos nyugdíjas energetikus, helytörténeti kutató Technikai érdekességek, különlegességek című előadását hallhatták az érdeklődők a Várostörténeti Honismereti Kör ma délutáni összejövetelén.
A Pedagógus Művelődési Házban zajló esemény Molnár Lajos egyik tavalyi előadásának a folytatása volt, amelynek során az előadó a villamossággal kapcsolatos felfedezésekről, érdekességekről mesélt a hallgatóságának.
A valós történetekkel is kiszínezett, számos technikai különlegességre rávilágító újabb prezentáció két részből állt: az első fele a gőzgép megjelenésétől egészen a benzinmotor feltalálásáig tartó időszakot idézte meg, míg a második részben a repüléstörténet kezdetei kerültek terítékre.
A helytörténeti kutató mondandójába beleszőtte az emberiségnek az adott korra jellemző széleskörű intellektuális tevékenységét is, így az ipari forradalom világformáló szakaszaihoz köthető találmányok megszületése a megszokottnál tágabb értelmezést kapott.
Molnár Lajos többek között kiemelte, a közhiedelemmel ellentétben nem James Watt találta fel a gőzgépet, azt ugyanis Denis Papin francia fizikus, matematikus alkotta meg elsőnek 1690-ben – igaz, még „csupán” kísérleti jelleggel.
A nyugdíjas energetikus megjegyezte, a témában szívesen tart még előadást a későbbiekben.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!