Bíró Péter: Maga az NB I-es tagság is komoly eredmény


2013-06-17 15:24:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bíró Péter: Maga az NB I-es tagság is komoly eredmény főképe
A Lombard Pápa június 24-én kezdi meg a felkészülést a következő bajnokságra, a tervek között az edzőmérkőzések mellett egy lipóti edzőtábor is szerepel. Miközben a játékosok pihennek, Bíró Péter, a Lombard Pápa tulajdonosa a hivatalos honlapnak adott interjújában beszélt Lovrencsics Gergő Lengyelországba történő végleges szerződéséről és a keretben várható változásokról is.
- Lovrencsics Gergő kölcsönbe igazolt a Lech Poznanba – mondta határozottan Bíró Péter –, és a lengyel együttesnek opciós vételi joga van a szerződtetésére. A Lech Poznan írásban kijelentette, hogy élni kíván ezen jogával, ám a kölcsönadási összegből tartozik még egy jelentős résszel. Azt gondolom, ha záros határidőn belül a lengyel csapat rendezi a dolgait, akkor nem gördítünk akadályt az elé, hogy Lovrencsics Gergő a Lech Poznanban folytassa a pályafutását. Azonban szeretném itt is kinyilvánítani, hogy ebben az esetben nem a két klubnak kell megegyezni, vitatkozni, hiszen van egy általuk és általunk aláírt szerződés, amit pillanatnyilag ők nem tartanak be. Ezt a kontraktust kell teljesíteni pontról-pontra. Nem gondolnám azt, ha ez nem sikerül, akkor Gergőnek nem lesz ajánlata, mert minket már több egyesület is megkeresett. A nyári szünetben nyilván lesznek érkezők és távozók, van pár kiszemeltünk. Próbálunk erősíteni, amely nagyban függ attól, hogy milyen anyagi lehetőségeink lesznek. Aztán végül ki is lesz az erősítés, és ki nem, azt fél év múlva tudjuk majd igazán megvitatni, mert minden játékost a leigazolásakor erősítésnek szánunk, aztán nem mindenki igazolja a várakozásokat. Ezért is szép a futball. Ami az anyagiakat illeti, nagyon szívesen várom, hogy a csapat mellé jöjjenek új szponzorok, sajnos az utóbbi időszakban nem tolongtak nálunk. Álmodozhatunk persze, hogy a Lombardnak is lesz egymilliárd forintos költségvetése, ám azt nem tudnám elmondani, honnan lenne. Természetesen a szurkolók minden évben jobb együttest akarnak látni, de aki reálisan gondolkodik, annak tudnia kell, hogy egy ekkora klubnak, mint a Lombard Pápa, egy harminckétezer lélekszámú városban, mint a miénk - bocsánat, hogy így fogalmazok, de nekem Pápa olyan, mint a saját városom - komoly eredmény az, hogy NB I-esek vagyunk és már évek óta a legjobbak között szerepelünk.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!