Élettér – ahol a legfontosabb elkezdődik!


2013-06-16 18:17:36  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Élettér – ahol a legfontosabb elkezdődik! főképe
Aki szeretett volna egy csokiért rajzolni, festeni, próbára tenni tudását egy érdekes totóval, vagy ha egyszerűen csak „egy lelki fröccsre” vágyott, vagy csak szeretett volna beszélgetni annak mindenképpen meg kellett látogatnia a történelmi egyházak képviselőit a Fő téren.  Szakács Gergely lelkipásztor elmondta, több mint tíz évvel ezelőtt volt a Játékfesztivál keretein belül a templomsátor, ahol a történelmi egyházak mutatkoztak be saját programjaikkal. Ezért gondolták, hogy az idén ismét megszervezik ezt az akkor jól bevált programelemet.
- Fontos volt számunkra, hogy e nagyszabású fesztiválon mi is jelen legyünk az emberek között. Mi nem istentiszteletet akartunk, hanem különböző játékos, vidám feladatokon keresztül akartuk megszólítani őket és beszélgetni velük. A program természetesen nemcsak a gyerekeknek szólt, hanem a felnőtteknek is – hangsúlyozta a lelkipásztor.
Az Úr serege Hagyományőrző Csoport közreműködésével szombaton testközelből tapasztalhatták meg az érdeklődők, hogy milyen is volt az élet és a harc több ezer évvel ezelőtt.
A csoport Dávid és Góliát történetét hozta el a pápaiaknak.
- Ez egy nagyon érdekes kor. A Szent földön már javában zajlik az élet. A történetben Dávidot és Góliátot mutatjuk be, persze nem egy jelmezbemutatóval, hanem minden olyan harci eszközzel, ami eredeti, korhű régészeti lelet. Mi protestánsok vagyunk. Az előadással az a célunk, hogy az embereknek elmondjuk, a Biblia nem egy mese, hanem egy komoly régészeti bizonyítékokkal leírt hiteles történet. Jó lenne, ha az emberek gyakrabban olvasnák a Bibliát, ami sokat segít a mindennapjainkban. Ezt az előadást előzőleg Komáromban mutattuk be, annyi különbséggel, hogy ott lovakat is felvonultattunk. Úgy gondoljuk, a pápai közönségnek is nagyon tetszett ez a történelmi időszak – mesélte Hegedűs Ádám csapatvezető.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!