Gyermek horgászverseny az Elmax tavon


2013-06-16 14:41:28  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Gyermek horgászverseny az Elmax tavon főképe
15 éve minden esztendőben megrendezi az Elekthemax Horgászegyesület versenyét, melyet kifejezetten a gyerekhorgászoknak hirdetnek meg. Idén 30-an foglalták el helyüket a tó partján, hogy némi szülői segítséggel minél több hal kerüljön a szákba. Horváth Imre szervező úgy vélekedett, azok jártak jól a mai kupán, akik nem vártak a nagy kapásra, inkább a kishalakat fogták, hiszen a változékony idő miatt a halaknak nem volt kapókedvük.
- A spiccbotos horgászat az egyik leggyorsabb módszer. Ha jól választjuk ki a szereléket, a helyet, az etetőanyagot, akkor biztosan eredményes lesz. Ezzel a módszerrel nem foghatunk nagy halakat, zsákmányunk kisebb lehet, de sokkal szaporább. Akik ma ezt választották, azok igen eredményesen horgásztak. Négy kategóriában hirdettük meg a versenyt, sajnos a tavalyinál kevesebben neveztek, ennek talán az is lehetett az oka, hogy a programban horgászversenyként jelent meg az esemény, nem pedig gyermek horgászversenyként, néhányan talán félreértették a plakátot. Dicséret illeti a gyerekeket, hiszen igen komoly munka több mint két órán keresztül horgászni. A verseny végeztével a résztvevőket és kísérőiket egy halászlére és egy babgulyásra is vendégül látjuk, melyet köszönünk Vizi Józsefnek és Pődör Lászlónak.
A versenyt Unger Tamás szavai zárták, az alpolgármester a természet tiszteletére hívta fel a figyelmet.
- Három évvel ezelőtt fedeztem fel újra a horgászatot, egy kiváló sporttól van szó, nagyon jó szabadidős tevékenység, mindenkit csak bátorítani tudok, hogy csatlakozzon valamelyik egyesülethez, horgásszon, élvezze a szabad levegőt, a nyugalmat. A horgászok nagyon tisztelik a természetet, vigyáznak rá, tisztelik a halakat, és ez a tisztelet véleményem szerint jó, ha már gyermekkorban kialakul.

Eredmények:
I. korcsoport:
1. Bogdán László
2. Varga Milán
3. Balogh Máté

II. korcsoport:
1. Zsirai Máté
2. Vieder Dominik
3. Kiss Martin

III. korcsoport:
1. Nagy Kristóf
2. Pődör Máté
3. Farkas Gábor

IV. korcsoport:
1. Kun Dániel
2. Welspacher Vivien
3. Varga Bálint

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!