Streetfighter show


2013-06-15 17:04:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Streetfighter show főképe
Harmadik alkalommal kápráztatta el a pápai közönséget a Fehérvári Akrobatikus Motoros Egyesület, azaz a Junior Streetfighter Team. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ mögötti aszfalton kialakított pályán elképesztő mutatványokat láthattak az érdeklődők, volt első és hátsó egykerekezés, gumifüstölés, karikarajzolás, tankon, ülésen állás, néhány szerencsés néző testközelből is érezhette a lóerőket, de a kötelező gumiégetés sem maradhatott el. Kötél István, a csapat tagja elmondta, az ország legkülönbözőbb pontjain 2005 óta folyamatosan bemutatóznak.
- Komplett koreográfia szerint motorozunk, minden elemnek megvan a maga helye és ideje a műsorban. Mivel már nagyon régóta együtt motorozunk, nagyon kevés az esélye a balesetnek, természetesen a kezdeteknél sokat estünk, mostani eszemmel biztosan nem kezdenék bele mégegyszer. A csapatból többen is versenyeznek az országos bajnokságokban, ahol szép eredményeket érnek el. Egy-egy ilyen show nagyon igénybeveszi a szervezetünket, legalább két kilogrammot fogyunk. A motorok teljesen széria gépek, igaz a fékeket, a lábtartókat, a kitámasztókat át kellett alakítani, esés ellen pedig van egy bukókeret, ami a blokkot védi. Köszönjük a nézők fogadtatását, mint mindig, most is nagyon jó közönség voltak.

A bemutatót követően a nézők számos közös fotót és aláírást kértek a motorosoktól.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!