Új parancsnok a Nehéz Légiszállító Ezred élén


2013-06-12 19:27:47  | cikk: pt  | 


Új parancsnok a Nehéz Légiszállító Ezred élén főképe
Frank Rombouts, a Holland Királyi Légierő ezredese a mai napon ünnepélyes katonai ceremónia keretein belül átvette a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) parancsnoki beosztását. Az MH Pápa Bázisrepülőtér NATO hangárjában zajló rendezvényen Thomas J. Sharpy dandártábornok, a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) Irányító Testületének vezetője mondott köszöntőt, majd átadta Rombouts ezredesnek azt a zászlót, ami a kinevezést és a többnemzetiségű alakulat vezetését szimbolizálja.
Az új parancsnok beszédében kiemelte az alakulat eddigi eredményeit, majd rámutatott a jövő kihívásaira is. Mint mondta, a programban résztvevő nemzetek közös finanszírozásával három C-17 Globmaster III típusú szállítórepülőgépből álló flottát működtető SAC program és műveleti egysége jelentős mérföldköveket ért el a HAW fennállásának első négy évében. Teljesítményüket jól mutatja, hogy az ezred C-17 flottája több mint 10 ezer órát repült, és elérte a teljes műveleti képességet. Romouts ezredes megjegyezte, a következő cél a képességek továbbfejlesztése.
- A HAW 2012 novemberében érte el a teljes műveleti képességet, ami azt jelenti, hogy az alakulat képes különféle küldetések végrehajtására. Többek között képesek vagyunk a szállítmány dobással történő célba juttatására, légi utántöltések, valamint éjjellátóval végzendő műveletek végrehajtására, azonban az összetettebb küldetések terén még vannak korlátaink - fogalmazott a HAW parancsnoka, majd újabb célokat jelölt ki az ezred számára.
- Az egyik legfontosabb cél egy szóval leírható: fenntarthatóság. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a HAW egy olyan vonzó szolgálati hely, ahol a feltételek folyamatosan biztosítottak és fejlődnek az ezred állománya, illetve a családtagjaik számára. Ebben az egész pápai régió kiváló munkát végez, és ennek így kell maradnia. Az ezred kultúráját, amit mindannyiunknak együtt kell építenünk, és az ezred katonai alakulat jellegét is meg kell erősítenünk - hangsúlyozta Frank Rombouts.
Rombouts ezredes 2011 márciusa óta szolgál a HAW-nál, először parancsnokhelyettesi, 2013 februárja óta pedig megbízott parancsnoki beosztása volt. A HAW 2009-ben kezdte meg működését, azóta Frank Rombouts a harmadik parancsnok az alakulat élén, és ebben a beosztásban ő az első európai tiszt.
A mai ünnepségen közel háromszáz vendég vett részt, köztük a SAC Irányító Testülete, a SAC programban résztvevő 12 nemzet nagykövetsége, továbbá a programban érintett szervezetek, a Magyar Honvédség és az MH Pápa Bázisrepülőtér képviselői. A rendezvény zárásaként a résztvevők, köztük dr. Áldozó Tamás polgármester, köszöntötték az új parancsnokot és hozzátartozóit, majd a ceremónia fogadással ért véget.

Képek:

Az MH Pápa Bázisrepülőtérre települt Nehéz Légiszállító Ezred a többnemzeti Stratégiai Légiszállítási Képesség műveleti egysége. A HAW három nagy hatótávolságú C-17 Globmaster III katonai szállítórepülőgép üzemeltetésével biztosítja a stratégiai légiszállítási képességet a műveleti követelményeknek megfelelően a tizenkét SAC partnerországnak. A HAW 2009-ben kezdte meg működését, és mára a repülő flotta elérte a tízezer repült órát. A SAC nemzetek 10 NATO tagországból (Magyarország, Bulgária, Észtország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Amerikai Egyesült Államok), valamint két békepartner országból (Finnország, Svédország) állnak.


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!