Gyermeknapot szervezett a PÁNKE


2013-06-08 22:36:25  | cikk: Babos Petra  | 


Gyermeknapot szervezett a PÁNKE főképe
Nem is lehetett volna találóbb nevet adni a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete által szervezett Süss fel nap gyermeknapnak, hiszen az égiek kegyesek voltak a szervezőkhöz, s verőfényes napsütés és nyárias meleg várta az érdeklődőket a tapolcafői a játszótéren egész szombaton.  Krasztel Lászlóné, az egyesület elnöke, hírportálunk kérdésére elmondta, idén ez az ötödik, vagyis utolsó rendezvény a Családnapok Pápán című programsorozat keretein belül, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósulhatott meg.
- Először a házasság világnapjára emlékeztünk, majd egészségnapot tartottunk a Munkácsyban, húsvéti játszóházat is szerveztünk, valamint felvonulást a család nemzetközi napján és a gyermeknapot. A mai napunk nagyon jól sikerült, hiszen sok színes program közül választhattak a gyerekek és jól érezhették magukat.
Az egész napos jó hangulatú program során a zenét DJ Marcell biztosította. De volt még arcfestés, csillámtetoválás, élő társasjáték, ugrálóvár, kézműves játszóház is, valamint a pápateszéri Koppánytető Lovaspark jóvoltából íjászkodás, jurtaállítás és egyéb izgalmas vetélkedők vártak a gyerekekre.
A PÁNKE következő programja júliusban lesz, amikor főzőversenyt szerveznek a népesedési világnap alkalmából.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!