Közeledik a Veszedelem!


2013-06-07 16:17:11  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Közeledik a Veszedelem! főképe
Már csak hatot kell aludni, és a nagyközönség elé kerül a Szigeti veszedelem néven futó nagyszabású összművészeti bemutató. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Barokk Forgatag című pályázatának legnagyobb elemét sajtótájékoztatón harangozták be ma délelőtt az Erzsébet ligetben.
A média képviselőit dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK intézményvezető-helyettese köszöntötte, majd Tompa Péterné Tóth Katalin projektmenedzser beszélt a jelentős érdeklődéssel övezett produkcióról. – Intézményünk, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a 2012/2013-as tanévben számos tehetséggondozó, képességfejlesztő programot kínált óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak. A programok meghatározó részét képezte a Barokk Forgatag projektelem, aminek a keretein belül a tanév második félévében összesen 28 szakkörben, 26 foglalkozásvezető közreműködésével 350 fiatal dolgozott egy közös célért – tájékoztatott a projektmenedzser.
Mint mondta, az öt hónapig tartó munka eredménye lesz a június 13-án 21 órától látható összművészeti bemutató, amelynek Komáromi Sándor a rendezője. A kezdeményezésben résztvevő fiatalok érdeklődési körüknek megfelelően válogathattak az irodalmi, színházi, táncos, énekes, hangszeres, íjász, hagyományőrző, képzőművészeti, valamint történelmi témájú szakkörök közül. A különféle foglalkozásokon elvégzett munkából áll össze végül a Szigeti veszedelem. A produkció jelenleg a legizgalmasabb részénél, az intenzív próbahét fázisánál tart.
– Hosszú évek óta keressük a közművelődés új lehetőségeit a jelenlegi megváltozott világunkban. Számos sikeres pályázatot, programot, rendezvényt vittünk végig, amelyekkel igyekeztünk alternatív módon megszólítani a fiatalokat, valódi értékeket közvetíteni a társadalom felé, valamint tovább építeni a közösségeinket. Ennek az útkeresésnek az egyik állomása a most zajló projekt és a Szigeti veszedelem. Az előadással az a legfőbb célunk, hogy a Pápán működő alkotók, pedagógusok, tehetséges fiatalok és civil szervezetek együttműködésével egy olyan nagyszabású alkotást hozzunk létre, amely valódi közösségi élményt jelent minden résztvevő számára – hangsúlyozta dr. Baloghné Uracs Marianna.
Hozzáfűzte, emellett a város egyre inkább kiépülő barokk arculatát is szeretnék a saját eszközeikkel megerősíteni, kiemelni. A Szigeti veszedelmet egyébiránt hagyományteremtő szándékkal mutatják be csütörtök este, ugyanis az előadást hosszú időre szeretnék megtartani, időnként elővenni és újra a közönség elé vinni.
Komáromi Sándortól megtudtuk, arra törekedtek, hogy a Zrínyi Miklós által jegyzett Szigeti veszedelem értékeit maivá, élővé, a fiatalok számára befogadhatóvá és átérezhetővé tegyék. Az összművészeti produkció rendezője megjegyezte, a szövegkönyv alkalmas lesz arra, hogy a későbbiekben – a megfelelő feltételeket és körülményeket megtalálva – újra és újra bemutathassák az előadást.
– A Szigeti veszedelem – már csak méreténél fogva is – egy 40 évvel ezelőtti másik pápai produkciót idéz meg számomra, mégpedig a Petőfi 73-at. Azóta nem volt példa arra, hogy ennyi helyi fiatal egy cél érdekében, egy határozottan irodalmi téma köré összeállva próbáljon értéket teremteni, és valami újat bemutatni – fogalmazott a sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás polgármester. Szavai szerint, ha a Szigeti veszedelmet egy más megközelítésben az előadók befogadhatóbbá tudják tenni a mai fiatalok számára, akkor a mű üzenetei mellett Zrínyi Miklós személyét is közelebb hozzák majd a 21. századhoz.

A Szigeti veszedelem bemutatója a 23. Pápai Játékfesztivál nyitányaként június 13-án, csütörtökön 21 órakor kezdődik az Erzsébet ligetben.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!