Elfogadták a város költségvetését


2010-01-21 20:51:16  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Elfogadták a város költségvetését főképe
Ma délelőtti ülésén elfogadta a város 2010. évi költségvetését a képviselő-testület. A költségvetési rendelet 12,1 milliárd forint kiadással és természetesen ugyanekkora bevétellel számol. A bevételek között szerepel 210 millió forint fejlesztési célú hitel felvétele is. A költségvetés közel 2,7 milliárd forint értékben irányoz elő fejlesztéseket.
A költségvetésen kívül a képviselők módosították a Belváros közlekedési rendjét és elfogadták a közfoglalkoztatási tervet is. (Részletek később.)
Jogszabályi kötelezettségnek eleget téve háromtagú felügyelő bizottságokat választottak a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokba (eddig ilyenek nem voltak). A Pápai és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervező Kft. felügyelő bizottságába Szirbek Rita, Unger Tamás és Venczel Csaba, míg a Pápai Városfejlesztő Kft. felügyelő bizottságába Pingiczer Sándor, dr. Péntek Árpád és Bocskay László került. A felügyelő bizottságok elnökeit az első ülésen saját soraikból választják meg az egyes felügyelő bizottságok. Döntöttek a díjazásról is: a leendő elnökök brutó 20 ezer, míg a tagok 10 ezer forintot kapnak. Hozzájárult a képviselő-testület ahhoz is, hogy dr. Áldozó Tamás a királyszentistváni hulladéklerakót működtető gazdasági társaság felügyelő bizottságába kerüljön. Az alpolgármester díjazás (tiszteletdíj és költségtérítés) nélkül látja el a feladatot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!