Együtt Krisztusért - III. Pápai Ökumenikus Nap


2013-06-02 10:28:19  | cikk: Babos Petra  | 


Együtt Krisztusért - III. Pápai Ökumenikus Nap főképe
Együtt Krisztusért címmel harmadik alkalommal szervezte meg a Szent István Plébánia, a Szent Anna Plébánia, a Szent Benedek Plébánia, a Református Egyházközség, az Evangélikus Egyházközség és a Sarokkő Baptista Gyülekezet a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola tagintézményében (volt Mező) az Együtt Krisztusért című, III. Pápai Ökumenikus Napot.
- Az ökumenikus nap lényege, hogy együtt legyünk, ismerjük meg egymást, adjunk hálát az Istennek azért, amit tőle kaptunk, ennek ennél hitelesebb formája nincs is, mint a mai program - fogalmazott ifj. Márkus Mihály lelkipásztor.
Hagyományteremtő szándékkal floor-ball bajnokságot hirdettek, melyen nyolc lelkes, nemcsak egyházi csapat vett részt. Szoros küzdelemben első lett a noszlopi általános iskola, második a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, harmadik pedig az Égő Csipkebokor Közösség csapata lett. A délelőtt folyamán Bolyki Balázs interaktív előadását hallgathatták az érdeklődők Életutak címmel, melyben arról beszélt, hogy miért is jó Krisztus követőnek lenni.
A színes délutáni programok résztvevőit az eső és a hideg sem tántorította vissza, hiszen sokan kilátogattak a rendezvényre, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínáltak kellemes kikapcsolódási lehetőséget. Aki elfáradt, vagy kikapcsolódásra, elmélyülésre vágyott, az az imakertbe mehetett. A gyerekek játszóházban ügyeskedhettek, készíthettek különböző díszeket otthonaik csinosítására, de zenebölcsi és kerekítő foglalkozás is várt rájuk a sok ügyességi-és sportjáték mellett. A közös programok között szerepelt a Láthatatlan Színház és egy kedves gyermekmusical, a Lilli és a hihetetlen visszatérés, melyet a református gyülekezet hittanosai és a Pápai Református Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai vittek színpadra. A szervezők természetesen a felnőttekről sem feledkeztek meg, hiszen őket egy lelkiderű-gyakorlatra invitálták, melyet Döbrentey Ildikó és Levente Péter tartottak, Minek a házasság? címmel. A közel két órás előadás során lelkierőt adtak a jelenlevőknek.
- A lelkierőre nagy szükség van. Sajnos a gondjaink elfoglalnak bennünket. Öröm olyan társaságban lenni, ahol az emberek nem csak panaszkodással töltik az időt. Mi, túl hatvanon, egy jó programot kaptunk azoktól az öregektől, akik a családunkban éltek. Volt három olyan kis öreg családtagunk, akiktől rengeteg erőt kaptunk, tőlük azt láttuk, hogy az öreg sok-sok erőt adhat, ha nem panaszkodással tölti idejét. Vannak olyan idősek, akik mellé jó odaülni, mint egy lombos fa alá a nyári hőség idején, s közben felüdülünk. Mi ezt feladatként tűztük ki férjemmel, hogy mi is ilyenek legyünk, s ezt gyakoroljuk is. A jó házasság titka szavakba nem foglalható, de az biztos, hogy ha az ember azt akarja, hogy élete boldog legyen, akkor ez máshogy nem képzelhető el – mondta Döbrentey Ildikó.
Harcos Attila hírportálunk kérdésére elmondta, nagyon jól érzi magát a rendezvényen, szerinte érdemes volt eljönni.
- Remélem, a mai alkalom feltöltődés lesz lelkileg a családomnak. Megnéztük a gyermekmusicalt és Döbröntey Ildikó és Levente Péter előadását is. Délelőtt a floor-ball bajnokságon is ott voltam, egyszóval, örülök, hogy itt lehettem – tette hozzá a fiatalember.
A III. Pápai Ökumenikus Nap közös áhítattal, agapéval, vagyis szeretetvendégséggel és a Délpesti Golgota Gyülekezet Dicsőítő Csoportjának gyönyörű koncertjével ért véget az egész napos program.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!