Négy utánpótlás csapatunk is vereséggel zárta a hétvégét


2013-06-01 12:51:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Négy utánpótlás csapatunk is vereséggel zárta a hétvégét főképe
Az U-19-es másodosztályú bajnokságban hazai közönség előtt búcsúzott a szezontól a Pápai Egyesített Labdarúgó Club. Az ellenfél a pontvadászat második helyén álló Sopron ’A’ gárdája volt. A hazaiak ismét tartalékos összeállításban léptek pályára, ami az eredményen is meglátszik, hiszen a vendégek 5-0-ra megnyerték a találkozót. A pápai gárda a 16 csapatos bajnokság 11. helyét szerezte meg.

PELC U-19 – Sopron ’A’ 0-5 (0-2)

Marton Miklós: Az NB III-as gárda szombaton, az U-18-as együttese pedig vasárnap játszik, pihennie kell a játékosoknak, nincs akkora játékos keretünk, hogy minden pályán a legjobbak szerepeljenek. Azok jutottak ma főként szóhoz, akik kevesebbet játszottak a szezonban, ez meg is látszik az eredményen. A Sopron jó csapat, mi azonban három ziccert is kihagytunk és elmaradt egy tizenegyes is a javunkra, de jobb volt az ellenfél.

Az U-17-es alakulatnak sem volt helyezést befolyásoló tétje a 90 percnek, Kálmán István tanítványai a 9. helyen végeztek, a Sopron ellen a 49. perctől emberhátrányban játszottak – Stenczel Gábort küldte le a játékvezető – ez is közrejátszott abban, hogy a soproniak 7-0-ra diadalmaskodtak.

PELC U-17 – Sopron ’A’ 0-7 (0-3)

Az U-15-ös kiemelt bajnokságban Orovecz András fiai a Goldball ’94 FC ellen futottak ki utoljára ebben a bajnokságban hazai nézők előtt a pályára, a sereghajtó pápaiak nem tudták megnehezíteni az ellenfél dolgát, a fővárosiak már az első félidőben nyolcgólos előnyre tettek szert, végül 14-0-s állásnál ért véget a találkozó. A szintén sereghajtó U-13-nak sem termett sok babér a Spartacus pályán, Jevgenyij Baranov csapata 5-0-s félidő után 12-0-ra kapott ki.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!