A négy mesebeli lány országos sikere


2013-05-30 22:35:45  | cikk: Babos Petra  | 


A négy mesebeli lány országos sikere főképe
A „Hétmérföldes csizmában hetedhét határon át” Országos Mesevetélkedő döntőjét a közelmúltban tartották a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, ahol Veszprém megyét a Tarczy Lajos Általános Iskola „ A négy mesebeli lány” nevű csapata képviselte. A 4. e osztályosokból álló csapat már az elmúlt két évben is részt vett a megmérettetésen. A Szalay Violetta, Kovács Anna Lili, Szolga Larissza és Tamás Laura alkotta csoportnak az országos fordulóra 24 mesét kellett ismernie. Cserneczkyné Kapa Nikoletta felkészítő tanár elmondta, az idei versenyt Gárdonyi Géza emlékének tiszteletére rendezték.
- A megmérettetés felmenő rendszerű volt, vagyis hat fordulóból állt, alkalmanként négy-négy mese ismeretével bővült a gyerekek repertoárja. A bőnyi versenyen az ország tíz legjobb iskolája, és két határon túli intézmény képviseltette magát. Mi az országoson harmadikak lettünk, aminek nagyon örülünk. A verseny során a gyerekek megtanultak együtt dolgozni, valamint kiválóan összekovácsolódtak.
Szalay Violetta hírportálunk kérdésére hozzátette, nagyon sokat készültek a döntőre és a többi fordulóra is egyaránt, ami meg is hozta gyümölcsét.
- Niki néni nagyon sokat segített nekünk. A megyei fordulóra egy dramatizálást is készítettünk, ami nem volt könnyű. A mesék közül nem sokat ismertünk korábbról, de megbirkóztunk velük – mesélte a kislány.
- Sok játékos feladat várt ránk, hasonlóan, mint a mesékben. A feladatok között kakukktojás keresés, labirintus, villámkérdés és igaz-hamis totó is szerepelt, de az örök kedvencünk a keresztrejtvény volt. A fordulókra nagy örömmel készültünk, mindenki ismerte mind a 24 mesét – fogalmazott Kovács Anna Lili.
Szolga Larissza szerint iskolájuk rendkívül jól teljesített ezen az egyáltalán nem könnyű vetélkedőn.
- Úgy gondolom, ez a verseny még jobban megkedveltette az olvasást a résztvevőkkel. Én anyukámmal is sokat olvastam, legjobban a Megfelezett ajándék című mese tetszett – mondta Tamás Laura.
A négy mesebeli lány három év kitartó munkája után egyre jobb helyezést ért el. A stafétabotot átadják az alsósoknak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!