A Külügyminisztérium munkatársa tartott előadást a Türrben


2013-05-29 21:27:30  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A Külügyminisztérium munkatársa tartott előadást a Türrben főképe
A Külügyminisztérium 2008-ban indította útjára az Iskolánk Európa projektet, az Európai Unió intézményeiben és más államaiban már nagy múltra visszatekintő rendezvénysorozatát, a Back to school, vagyis Vissza az iskolába mintájára.  A program során a Külügyminisztérium vezetői, illetve uniós szakpolitikákkal foglalkozó diplomatái 2013. április és május folyamán visszalátogatnak egykori középiskolájukba, hogy ott rendhagyó tanóra keretében különböző uniós témákról beszélgessenek a diákokkal, és megosszák velük a munkájuk során szerezett tapasztalatukat. A személyes történetek révén a tanulók bepillantást nyerhetnek a diplomácia és az uniós döntéshozatal kulisszái mögé, megismerkedhetnek azokkal a karrierlehetőségekkel, amelyet ez a terület kínálhat a fiatal pályakezdőknek.
Ma délelőtt Barczi Veronika, a Külügyminisztérium EU Belső Piaci és Jogi Főosztályának munkatársa látogatott vissza az alma mater falai közé. A fiatal hölgy az intézmény 12. osztályos nyelvi előkészítő osztályának tartott érdekfeszítő előadást az európai uniós jogszabályok adta lehetőségekről, az Erasmus-programról, a nyelvtudás fontosságáról és a diplomáciai karrierútjáról.
- 2002-ben végeztem a Türrben, nyolcosztályos gimnazistaként. Ezt követően az ELTE jogi karán tanultam. Erasmus hallgatóként lehetőségem nyílt Franciaországban tanulni, mely évek rendkívül meghatározóak voltak számomra. Nagyon jól éreztem magam kint, s talán ezért is választottam munkahelyemnek a Külügyminisztériumot, ahol azóta is dolgozok az EU Belső Piaci és Jogi Főosztályának munkatársaként. Feladataim között szerepel, hogy belső piaci kérdésekkel foglalkozom, tanácsüléseket készítek elő, s a magyar álláspontot próbálom a lehető leghatékonyabban megállapítani. A francia és angol nyelven kívül még németül tudok, ezek elengedhetetlenek a mindennapos munkám során. Gyakran járok Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe képviselni a magyar érdekeket. Jövőbeli terveim között szerepel, hogy a Külügyminisztériumban folytatom a munkámat, esetleg külföldön – mondta Barczi Judit.
Végül hozzátette, nagyon szeretett a Türrbe járni, nagy örömmel jött vissza.
- Egyszer már tartottam előadást a gimnáziumban, de most is szívesen jöttem. Szép emlékeim vannak az itt töltött évekről, sokat tanultam itt – tette hozzá volt türrös diák.
Az előző években megrendezett Iskolánk Európa program keretében mintegy 80 középiskola fogadta uniós, illetve magyar köztisztviselővé vált egykori diákját, akiknek több, mint négyezer tanuló tehette fel kérdéseit. A programhoz 2013-ban 16 iskola csatlakozott. A találkozások nemcsak a diákok, de az előadók számára is gazdag élményanyaggal szolgálnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!