Szakmai műhelynap az önkénteseket fogadó szervezeteknek


2013-05-28 18:48:03  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Szakmai műhelynap az önkénteseket fogadó szervezeteknek főképe
A Civilszerviz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete „Önkéntes-Pont-Most”! - Az önkéntesség elterjesztése a pápai kistérségben pályázat keretein belül ma délután szakmai műhelynapra várta az önkénteseket fogadó szervezetek képviselőit. A szakmai műhely előadója Mátyás Mónika kulcsszakértő volt.  Veszpréminé Turtsányi Valéria projektmenedzser elmondta, a mai szakmai napra az öt fogadó mintaszervezetet, valamint együttműködő partnereiket hívták meg.
- A fogadószervezetnél az elmúlt fél év során rengeteg tapasztalat gyűlt össze, s ezeket szeretnénk, ha egymás között is meg tudnánk osztani. Az öt fogadó szervezetünk már regisztrált az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, vagyis ezek a szervezetek a jövőben alanyi jogon tudnak önkénteseket fogadni. A projekt keretein belül működtetünk egy önkéntes irodát is, ami egy olyan hely, ahol a fogadószervezetekről és persze az önkéntesekről adatbázist, nyilvántartást vezetünk. Feladatunk, hogy az önkénteseket kiközvetítsük. Idáig közel 120 regisztrált önkéntesünk van. A kiközvetített önkénteseink a vállalt feladatot jól teljesítették, megfeleltek az elvárásoknak. Vannak olyan szervezetek is, amelyek a projektben nem hivatalosan együttműködő szervezetek, de nyitottak voltak a megkeresésre, s regisztráltak, fogadnak is önkénteseket. Ilyen például a Szent István Római Katolikus Általános Iskola és a Szent Anna Plébánia. A pápai önkéntesek a fogadószervezetek virágosításában is tevékenyen részt vettek. Jól működik a fogadószervezetek részéről a koordinátorok szerepköre is – foglalta össze a projektmenedzser.
Mátyás Mónika kulcsszakértő az önkéntesek koordinálásáról beszélt a fogadószervezetek képviselőinek.
- A fogadószervezeteknek kell megtanulniuk, hogy hogyan is kell azokhoz az emberekhez hozzáállni, akik szabadidejüket feláldozva lelkesen dolgoznak. Az önkénteseknek nem tanulni, hanem tapasztalni kell nagyon sokat. Lényeg, hogy minden szereplő jól érezze magát. A legjobb fogadószervezet kiegyensúlyozott. Az Európai Önkéntes Év kapcsán terjedt el az önkéntesség hazánkban is. Ekkor alakultak ki olyan szervezetek, amelyek végzik az önkéntességet, ezek az önkéntes pontok és központok. Megyénkben Ajkán, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban és Várpalotán vannak nagyon jól működő pontok. Úgy gondolom, hazánkban is egyre jobban elterjed az önkéntesség. Reméljük, minél többen csatlakoznak majd az önkéntes szervezetekhez, sok új feladatot tudunk kínálni nekik – mondta Mátyás Mónika.
A tréner beszélt az önkéntes koordinátor szerepéről, jogi és nyilvántartási ismeretekről, az FHT-ra (foglalkoztatást helyettesítő támogatás) való jogosultságról, az önkéntesek fogadásával kapcsolatos jogi és nyilvántartási ismeretekről.
Pápán legközelebb nagyszámú önkéntessel a Játékfesztivál idején találkozhatnak.
A program a minta-fogadószervezetek és az újonnan önkéntességgel foglalkozó szervezetek tapasztalatcseréjével zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!