Acsády-s diákok az ország legjobbjai között


2013-05-26 21:55:40  | cikk: HuHa  | 


Acsády-s diákok az ország legjobbjai között főképe
Több éve már, hogy az Acsády Ignác Szakképző Iskola végzős diákjai közül néhányan ott szerepelnek a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében. Nem volt ez másképp ebben a tanévben sem, ezúttal a fodrászok és a villanyszerelők közül remekelt egy-egy diák. S míg a többiek – százharmincnyolcan – ezekben a hetekben a könyv fölött görcsölve készülnek a tanulmányaikat lezáró vizsgákra, ők ketten már a „nagybetűs életet” szervezik és élvezik jól megérdemelt pihenésüket.
Késmárky Veronikával, az fodrász SZKTV országos döntőjének negyedik helyezettjével külső gyakorlati helyén, Antal Judit mesterfodrász szalonjában találkoztunk. A diáklány elmesélte, fél éven át tartott a felkészülés a megmérettetésre. Az iskolán kívül a tanműhelyben és otthon is nagyon sokat tanulta az elméleti szakmai tárgyakat, „modelleket” keresett a frizurakészítés gyakorlásához, sőt az utcáról is invitált vendégeket, hogy gyakorolhasson.  Az első megmérettetés januárban volt, az írásbeli előselejtezőről azok juthattak tovább, akik elérték az előírt szintet, ez volt a feltétele az előválogatóra való bejutásnak. Az előválogatón már csak tizenhat végzős vett részt, onnan pedig heten mehettek az április végi országos döntőre. Veronika jól vette az akadályokat, így ott lehetett a budapesti Hungexpón tartott országos megmérettetésen.
-A döntőn volt női és férfi divathajvágás, klasszikus hajvágás és szárítás, ezen kívül kellett babafejes feladatot, dauercsavarást is készítenünk, de volt festés és melírtechnika, sőt két kontyot is kellett fésülni, egyiket sorsolt modellen – sorolta a versenyfeladatokat. A gyakorlat mellett szóban is számot adtak tudásukról, Veronikának vállalkozástanból a gazdasági társaságokról kellett beszélnie, egy „vendégnek” alaphajvágással készülő frizurát kellett ajánlania a legfontosabb érvek szerint és egy vegyszeres munkát kellett ismertetnie.
-Szerintem sokkal nehezebb volt a verseny, mint a szakmunkásvizsga, de megérte, hiszen másfél hónappal korábban végeztem társaimnál, ráadásul kitűnő szakmunkás bizonyítvánnyal – mondta derűsen, aztán könnybe lábadt a szeme, ahogy elmesélte, családja és társai is nagyon büszkék rá. Veronikának konkrét elképzelései vannak a jövőről, munkahelyet keres, szeretne saját vendégkört kiépíteni és aztán erre alapozva saját üzletet nyitni. Mint mondta, mindenképpen szeretne a szakmájában dolgozni és nem zárja ki a külföldi munkavállalás lehetőségét sem.
Beszélgetésünk után Veronika fésűt és hajtűt ragadott, s egyik iskolatársának frizurájából gyönyörű kontyot formált, gyakorlati oktatója, Antal Judit pedig értő szemmel figyelte munkáját és mesélt az elmúlt hónapok felkészüléséről.
-Az SZKTV mindig nagy kihívás, rengeteg munkával, készüléssel, energiával jár, hogy egy tehetséges diákot felkészítsünk rá. A verseny sokkal nehezebb, mint a szakmunkásvizsga, több a feladat, magasabban van a léc mind elméletben, mind gyakorlatban – magyarázta. Meglátása szerint, Vera nagyon tehetséges, szorgalmas és kitartó volt végig tanulmányai során és a versenyre való készülés idején is.
-A szakma iránti alázat mindennél fontosabb, és ez Verában megvan. A fodrász szakmában állandóan tanulni kell, igazodni a divat változásához, az új technikákhoz. Nálunk nincs olyan, hogy megtanultam az iskolában, készen vagyok. Vera pedig képes lesz ennek az állandó tanulásnak megfelelni, hiszen hihetetlen szorgalommal és érdeklődéssel készült a szakmára – fogalmazott.
Antal Judit szavait a szorgalomról és kitartásról Kovács Tamás gyakorlati oktatásvezető is megerősítette. A villanyszerelők szakmai tanára volt a felkészítője Volf-Farkas Ádámnak, a másik SZKTV döntős tanulónak. Mint mondta, Ádámmal már a kétéves képzés első esztendejében könnyű volt együtt dolgozni, hiszen a fiatalember szorgalmasan és érdeklődéssel tanulta a villanyszerelő szakmát, miután pedig elindult az SZKTV-n és bejutott az előválogatóra, még nagyobb igyekezettel készült.
-A Szakma Kiváló Tanulója Verseny hasonlít a szakmai vizsgához, de nem tudjuk előre, milyen feladatokat kapnak a diákok és mindenből alaposan fel kell készülniük, hogy a váratlan feladatokat is meg tudják oldani – beszélt a megmérettetés nehézségéről az oktató, aki úgy fogalmazott, Ádám teljesítményével nagyon meg volt elégedve és büszke arra, hogy minden tanévben van olyan diák, aki a villanyszerelő szakmában legalább a megyei versenyen sikerrel szerepel.
Volf-Farkas Ádám az iskola harmadik olyan villanyszerelő tanulója, aki az SZKTV országos döntőjében olyan eredményesen szerepelt, hogy felszabadult a tanulmányokat lezáró vizsga alól. A fiatalember egyébként nem véletlenül választotta ezt a szakmát, családjában többen is villanyszerelőként dolgoznak.
-A felkészülés sok időbe telt, nagyon sokat tanultam az elméleti versenyre, de a gyakorlattal is rengeteget foglalkoztunk. A megyei selejtezőn csak írásbeli feladatokat kellett megoldani, aztán a budapesti előválogató következett, ahonnan bejutottam az országos döntőbe. Ezen nyolcan vettünk részt – mesélte. A hét órás gyakorlati versenyen egy daráló vezérlést kellett elkészíteni ventillátoros szellőztetéssel és egy háromfázisú fogyasztásmérőt összerakni. A gyakorlati feladatok után pedig még szóban is számot kellett adniuk tudásukról. Ádám szerint a szóbeli feladatként nagyon könnyű témákat kapott, a gyakorlati versenyre viszont kevés volt az idő.
Volf-Farkas Ádám, az ország hatodik legjobb villanyszerelő tanulója, büszke elért eredményére és nagyon örül, hogy nem kell szakmunkás vizsgát tennie. Terveiről megtudtuk, már kapott állást, de a tanulást sem fejezi be, hiszen jövőre szeretne leérettségizni később pedig egyéni vállalkozóként akar majd dolgozni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!