I. Bakony Kupa


2013-05-26 19:33:22  | cikk: Haraszti Gábor  | 


I. Bakony Kupa főképe
Korábban soha nem látott, nagyszabású versennyel ünnepelte megalakulásának 20 éves évfordulóját a Bakony Judo Club. Végh József, Balikó András és Vadas Mercédesz 1993. március 8-án alakították meg az egyesületet, mely immár 20 éves sikertörténet. Az évek során több száz érdeklődő ismerkedhetett meg e nemes sporttal, jó néhány országos bajnok vitte hírét városunknak és az egyesületnek. A Bakony Judo Klub immár olyan sportolóval is büszkélkedhet - Joó Ákos személyében - aki joggal pályázik a 2016-os riói olimpián való részvételre. A klub azon kevés egyesületek közé tartozik, ahol a munka nem egy ember vállát nyomja, hiszen jelenleg is kilenc fekete öves mester tudja átadni a gyerekeknek a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatokat.
Az ünnepélyes megnyitón Végh József elnök, Nagy György az Észak-dunántúli Regionális Judo Szövetség elnöke, valamint dr. Áldozó Tamás köszöntötte a sportolókat, kísérőiket és az edzőket.
- Először is szeretnék gratulálni a klub 20 éves születésnapjához, egyúttal örömmel jelentem be, hogy szeptembertől a judósok állandó edzőteremben készülhetnek, az Acsády iskola kis tornatermében. Bízom benne, hogy ez tovább növeli a sportág népszerűségét, valamint még eredményesebbek lesznek a judókák – fogalmazott a polgármester.
Mezei Csaba három danos mester 1994-ben kezdett judózni az egyesületben, mint mondta a 240 négyzetméteres tornaterem fix tatamival rendelkezik majd, ezáltal minden körülmény adott lesz a jó felkészüléshez.
- A saját dojoban lehetőség nyílik, hogy a versenyzésen kívül a judo tradícióit idéző formagyakorlatokkal foglalkozhassanak az érdeklődők, valamint a város sportolni vágyói önvédelmi technikákat tanulhassak a klub szakembereitől. A tervek között szerepel, hogy egyre több fiatalt vonjunk be a testedzésbe. Több hónapos előkészületek után először rendezünk versenyt a Sportcsarnokban, a mai kupán 18 egyesület 200-nál is több versenyzője küzdött a tatamikon, a kicsik judo küzdelmei mellett a felnőtteknek földharc versenyt hirdettünk. A versenyzők összetétele nagyon vegyes, vannak, akiknek ez az első megmérettetése, mások jóval nagyobb rutinnal rendelkeznek, de nincsenek elvárások, a lényeg, hogy versenyezzünk, együtt legyünk és közösen ünnepeljünk.
Az egyik alapító, Végh József az edzők szakmai munkáját emelte ki.
- Nagyon szép emlékekkel gondolok vissza az eltelt 20 esztendőre, számos sikernek lehettünk szemtanúi és szerencsére jóval kevesebb kudarcnak, ami az edzők szakmai felkészültségét és a gyerekek elszántságát dicséri. Az első pár év nem volt könnyű, sok akadály gördült elénk, akkor nem gondoltuk volna, hogy ilyen körülmények között ünnepelhetünk, azt meg pláne nem, hogy immár a 20. évfordulót. Úgy érzem, az átgondolt, következetes munka jutatott minket el idáig, és bízom benne, hogy ez a munka a következő évtizedekben is elkísér mindannyiunkat.
A tervek szerint ezentúl minden évben megrendezik a Bakony Kupát, melyen remélhetőleg a maihoz hasonló versenyzői létszám vesz részt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!