A Fő térről a Broadway-n


2013-05-26 09:47:01  | cikk: HuHa  | 


A Fő térről a Broadway-n főképe
Egy hónappal ezelőtt indította útjára a Broadway VIP című előadássorozatot a Pápai Építész Stúdió. A hagyományteremtő szándékkal kezdeményezett programsorozat azt tűzte ki célul, hogy neves előadók közreműködésével ismertetik meg az érdeklődőket a várossal és a Fő térrel. Az első összejövetelen Somfai Balázs levéltáros a Griff történetével ismertette meg a hallgatóságot –stílusosan kapcsolódva az előadások helyszínéhez -, a héten pedig Mezei László építész mesélt a Fő térről.
-Inkább beszélgetés ez, mint előadás – mondta a rendezvény előtt – hiszen a városban élők már sokszor, sok előadást halhattak a Fő térről, így igyekszem nem ismételni magam.
A Széljegyzet, történetek, találgatások a Fő térről címet viselő programon az építész nem konkrét történelmi áttekintést és nem tervismertetést tárt az érdeklődők elé, hanem a Fő tér történetéből, kialakításából és a közeljövőben elkészülő felújítás elemeiből állított össze egy csokorra való történetet, érdekességet. Úgy fogalmazott, a város és a tér az örökségét soha nem hagyhatja el, s ha nem abból építkezne, az nagyon rossz lenne. A térrendezéshez éppen ezért mindig tisztelettudó módon álltak hozzá és a múlt öröksége mindig kiemelt szempont volt a rendezésnél. A Fő tér a város közepe és nagy szerencse, hogy ilyen állapotban megmaradt, ugyanakkor örök dilemma, hogy a 21. században mit lehet kezdeni ezzel az örökséggel, hiszen nem lehet a 18. századi állapot szerint rekonstruálni a teret – magyarázta Mezei László, és mosolyogva tette hozzá – sokat beszélni erről nem kell, hiszen napról napra egyre jobban látszik a megújulás eredménye, az pedig, hogy miként fog működni, az attól függ, hogy az itt élők miként fogják belakni.
Az építész felidézte, eredetileg nem a mostani tér volt a város fő tere, hanem a kastély és a templom közötti teresedés, mesélt a térszerkezet alakulásáról és változásairól és arról, hogy a mostani tervek kialakításánál szempont volt, hogy visszaállítsák azt a térstruktúrát, amely egy barokk térhez illik. Kiemelte, azt is érzékeltetni kívánták, hogy a kastély, a templom és a templom előtti tér összefüggő rendszert alkot és a templom mögötti terület is hasznosítható, így bár a régi térstruktúra megmarad, mégis bővül a városközpont funkciója.
Előadásában korabeli térképrészleteket mutatott, valamint a jelenleg folyó rekonstrukció látványterveivel és az új Fő téri szobor képeivel szemléltette miként fog kinézni hamarosan a Fő tér.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!