A Bartók Béla zeneiskola együtteseinek közös koncertje


2013-05-22 20:54:02  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A Bartók Béla zeneiskola együtteseinek közös koncertje főképe
A Bartók Béla Zeneiskolában már évek óta hagyomány, hogy anyák napjához kötődően, az év végéhez közeledve zenei élménnyel ajándékozzák meg a zenebarát közönséget. Így történt ez ma is, amikor is az intézmény együttesei adtak közös koncertet az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában.
Nagy Tiborné szolfézstanár, a koncert szervezője, érdeklődésünkre elmondta, a mai hangversenyen az iskola kórusa, két zenekar és szolfézs csoportok vettek részt.
- A repertoár rendkívül színes és változatos, hiszen a kicsik, az előképzősök vidám gyermekdalokat adtak elő a szülők legnagyobb örömére. A kórus és a belőlük alakult kamara csoport énekelte el Sebő feldolgozásában József Attila és Weöres Sándor megzenésített verseit. Végül a zenekar egy csodás zenei utazásra invitálta a közönséget, melynek során Svájcba, Németországba, Skóciába és Spanyolországba utazhattak a jelenlevők – mondta Nagy Tiborné.
A hangversenyen Hetyei József igazgató köszöntötte a szép számban megjelenteket.
- A nagycsoportos foglalkoztatásban mi, tanárok nagy jövőt látunk. A kötelezően vagy szabadon választott oktatásnak ez egy olyan formája, ahol „buli” lehet a képzés és persze élvezetes is, ezzel együtt eredményes, motivált lehet a tananyag elsajátítása. Mi szeretnénk ezt a fajta gondolkodást átvinni növendékeikre is. Hiszen a hangszertanulás, és az azzal járó tudás a legtöbb gyermeknél örömmel jár, azzal az érzéssel, hogy több vagyok, jobban kiteljesedek a zene által. Ehhez nagy mértékben hozzájárulnak ezek a nagyobb létszámú formációk – hangsúlyozta Hetyei József.
A közel egy órás hangversenyt a közönség vastapssal jutalmazta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!