Itt az idő. Változtatni kell
- beszélgetés dr. Kovács Zoltán polgármesterrel


2010-01-21 14:11:29  | cikk: HuHa  | 


Január van. Néhány hete lezártuk a 2009. évet; alkalmas az idő arra, hogy megvonjuk a mögöttünk hagyott esztendő mérlegét. Ugyanakkor lélegzetvételnyi szünet, és hamarosan kezdődik az országgyűlési választások kampánya. Alkalmas a pillanat arra is tehát, hogy előre tekintsünk az elkövetkező hónapokra. Dr. Kovács Zoltán polgármestert, országgyűlési képviselőt kérdeztük az elmúlt évről és arról, mit vár az ideitől.
- Polgármester Úr! Küszöbön álló Fő téri rekonstrukció, a pápai kórház nehéz anyagi helyzete, a válságból sikeresen kilábaló Pápai Hús Kft., egyre nagyobb számú munkanélküli, megszűnő vasúti szárnyvonalak, multikulturális osztályok a Tarczy iskolában. Amint az látható, sikerekkel és nehézségekkel egyaránt jellemezhető a 2009. esztendő. Milyen is volt – Ön szerint – valójában?
- Egyetértek azzal, hogy összetett a kép, nekünk, pápaiaknak voltak sikereink is, meg voltak nehézségeink is tavaly. De rögtön hozzáteszem, az idei év sem fog különbözni ebből a szempontból az előzőtől. Ha csak az önkormányzatot nézem, ott is kétarcú időszakra készülünk: egyfelől soha nem látott költségvetési szigor az intézményi szférában, intézményeinket, közterületeinket, közlekedési hálózatunkat érintő sokmilliárdnyi fejlesztés a másik oldalon. Miközben az adófizető polgárok adóterhei lényegesen nem változnak, sőt az ingatlanadó új sarcot jelent, addig ugyanezen polgárok közössége, a helyi önkormányzat jóval kisebb arányban részesedik ezekből a befizetésekből. Egyik oldalon állnak tehát a tisztességes adó- és járulékfizetők, akik azt látják, hogy pénzükért nem azt a szolgáltatást – pl. egészségügyi ellátást – kapják, amit megfizettek, másik oldalon befizetett adójukat pedig sokszor olyanoknak osztja ki a szocialista kormány, akik önhibájukból soha nem fizettek be a közösbe, sőt hosszabb távú céljaik között sem szerepel, hogy munkából tegyenek szert jövedelemre.
- Vannak olyanok is sokan, többen, mint az elmúlt évtizedben bármikor, akik dolgoznának, de nincs hol, mert csökkentette termelését a neki munkát biztosító üzem, vagy megrendelés, vásárló híján elküldte őt a kisvállalkozó.
- Több mint négyezer munkanélkülit tartanak nyilván a pápai kistérségben, nagyobb részt a falvakban. Legtöbbjük szakképzetlen, az ő elhelyezkedési esélyük ezért mindig csekélyebb. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy van, ahol még rosszabb a helyzet, így a megyében például a sümegi és az ajkai kistérség még nagyobb munkanélküliséggel küzd. Ebben a helyzetben látszik csak igazán, hogy mennyit jelentett a Pápai Hús Kft. melletti összefogás és a gyár megmentése. Ha ez nem sikerült volna, ma lényegesen többen lennének munka nélkül, hisz a pápai húsgyár nemcsak közel 1100 dolgozóját tartotta meg, de még növelte is dolgozói számát, s közvetett úton megélhetést biztosított a sertéstenyésztésből, takarmánytermesztésből élő családok számára is. Az általunk létrehozott Pápai Ipari Parkban mintegy 6 milliárdnyi befektetés történt. 81 cégben több mint kétezren dolgoznak. Még úgy is, hogy a Pápán működő autóipari beszállítók egy részének távol élő tulajdonosai könnyen döntöttek pápai munkavállalóik elküldéséről a válságra hivatkozva. Igaz, azóta bővítették a foglalkoztatást, de a régi szintet nem érték el. Ezzel szemben a magyar tulajdonban lévő, helyiek által vezetett Pápai Hús Kft. egyéb piaci céljainak elérésén túl a foglalkoztatás megtartásáért küzdött. Ez lehet a jövő is: esélyt kell adni a magyar vállalkozásoknak, hogy összeszedjék magukat, megerősödjenek. Ha egy vállalkozást tehetséges magyar vezetők irányítanak, akkor még akár a válság idején is képesek arra, hogy bővüljenek. Jó példa erre a Pápai Asztalos Kft is. A társaság termékeivel, székeivel Zágrábtól Münchenig hatalmas sportlétesítményeket szerelt fel, csehországi szállodaépítés beszállítója. Magyar a tulajdonos, magyar a termék, s ez az üzem nem fog néhány év múlva keletebbre tovább költözni.
- A Pápai Bázisrepülőtéren is sok fiatal talált munkát, hisz az alakulat állománytábláját – tekintettel a C-17- programra – lényegesen megnövelték. Mit hozott ezen felül ez a program Pápának?
- Először pontosítanék, Pápán egy nemzeti fenntartású (tehát nem NATO) repülőtéren a magyar alakulat mellett működik egy nemzetközi (de nem NATO) alakulat is. A munkahelyek mellett nagy eredmény az is, hogy olyan hazai és külföldi médiafelületeken jelentek meg a város számára előnyös híradások, olyan helyeken vált ismerté Pápa, ahol korábban nem is remélhettünk hasonlót. Ebben természetesen bent volt az az elismerés is, hogy Pápa – természeti környezetével és állapotával, intézményeivel, az itt elérhető életminőséggel – képes otthont nyújtani olyan családoknak, akik szerencsésebb sorsú országokban a miénknél magasabb életszínvonalhoz szoktak. Alkalmasnak találták intézményeinket, kevés példa van a világon arra, de talán egy sincs, ahol egy ekkora városban ennyi nemzet gyermekei járnának együtt bölcsődébe, óvodába és iskolába. Ugyanakkor mi eleget tettünk a magyar kormány kérésének, biztosítottuk, a kéttanítási nyelvű oktatás lehetőségét, amit aztán a magyar kormány azzal hálált meg, hogy például az oktatásban nem minden esetben biztosította a normatív támogatást a részünkre. Azt a képviselői módosító indítványomat, ami ennek az állapotnak a méltányos korrekciója lett volna, a szocialisták az Országgyűlésben elutasították. Pápaiként külön fáj, hogy ebben a kérdésben a helyben élő szocialista képviselő, Gőgös Zoltán is a város ellen szavazott. Azonban összességében és hosszú távon hasznos a város számára a program, nemcsak a foglalkoztatás, hanem a gazdaság vonatkozásában is.
- Szokták mondani, hogy a gazdaságpolitika a legjobb szociálpolitika is egyben. Hogy áll fenn ez az összefüggés ma, amikor a kormány gazdaságpolitikájának megítélése kétséges?
- A szocialisták – itt Pápán és az országban egyaránt – folyamatosan a munkahelyteremtés ígéretével kampányoltak a Fidesszel szemben. Aztán amikor a rendszerváltás óta egyedülálló lehetőséghez jutottak, nyolc évig folyamatosan kormányozhattak, s kezükben volt minden eszköz, ami csak fellelhető, olyan állapotokat idéztek elő az országban, ahol a munkanélküliség mértéke minden korábbi csúcsot megdönt. Emlékszik még valaki a Gripen-programra, melyet a polgári kormány indított? Ennek az egyik kedvezményezett kistérsége a pápai volt. Az az csak lett volna, ám még a Medgyessy-kormány egyik első intézkedéseként ezt a kivételezett helyzetet megszüntette. Pedig jónéhány munkahely jöhetett volna létre ezáltal. 2002-ben Magyarország – szinte miden gazdasági mutató tekintetében – a régió vezető állama volt, ma az akkor az Európai Unióhoz csatlakozott országok közül sereghajtó…
- …nem akarom félbeszakítani, de a szociálpolitikáról kérdeztem.
- Amennyiben a szocialistákat világos jövőkép orientálta volna, nyolc év alatt messzire juthatott volna a társadalom. Ehelyett tulajdonképpen kísérletezéssel telt el ez az idő, új támogatási formákat vezettek be, majd szüntettek meg. A szociális törvényt több mint húszszor módosították. Amikor már elemi erejű volt a felháborodás – lásd a monoki „segélyt munkáért” programot -, akkor megpróbáltak az Út a munkához modellel megfelelni a közhangulatnak, amely érdemi megoldást nem hoz. Holland testvérvárosunk képviselői őszintén rácsodálkoztak a magyar szociális ellátásokra. Elmondták, Hollandiának minderre nem lenne pénze; náluk 23 év felett például csak akkor kap ellátást a munkanélküli, ha van szakképzettsége. Ha nincs neki, kap még egy utolsó esélyt, hogy tanuljon, de amennyiben nem él a lehetőséggel, megszűnik mindenfajta ellátása.
Visszatérve a kérdésére, olyan gazdaságpolitikát akarunk, ahol a kis- és középvállalkozások képesek lesznek az országban munkahelyek tízezreit létrehozni, s ezáltal a munkanélküliség mérséklődésével a szociális feszültségek is csökkennek. Azok számára pedig, akik önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek, a helyi közösség, az önkormányzat, de az állam is nyújtson segítő kezet. A Gyurcsány-Bajnai korszak még a fogyatékkal élők támogatásait is megkurtította, ami végképp felháborító. Ilyenkor tudom megérteni azokat az egyébként elkötelezett baloldali szavazókat, akik úgy döntenek, hogy ebből már nekik is elegük volt, ezt a politikát, s az ezt képviselő politikusokat, Gyurcsányt és a társait már nem tudják támogatni.
- Kevés emberrel találkozhat az utcán, aki ne remélne vagy érezne jogosnak magának és családjának önkormányzati vagy állami támogatást. Kiket kell Ön szerint a támogatások szempontjából a többiek elé helyezni?
- Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülteket; valamint azokat, akik gyereket vállalnak, gyermeket nevelnek: világos eszközrendszer volt az ő támogatásukra már az Orbán-kormány idején, az adókedvezmény. Aki gyermeket vállal, annak költségeit az állam ismerje el ismét azzal, hogy kevesebb adót kér tőle. Nem a szociálpolitika része, de itt szeretném azt is elmondani, hogy a mindenkori kormány kötelessége a nyugdíjak értékállóságának garantálása is. Ehhez az is kell, hogy ne privatizálják az egészségpénztárak mintájára a szocialisták a nyugdíjpénztárakat. Mindkettőt sikerült eddig megakadályozni.
- Váltsunk témát. Volt néhány megdöbbentő bűneset az elmúlt években, a cigányáldozatokat követelő sorozatgyilkosságok, volt a Cozma-gyilkosság Veszprémben, Olaszliszka és sajnos hosszan lehetne még sorolni az eseményeket. A világ lett kegyetlenebb, vagy egy lecsúszóban lévő társadalom válságtünetei ezek?
- Nyilván sok oka van annak, hogy az emberek biztonságérzete romlott. Egyik felelőse ennek is a politika, hisz 2006. október 23-án – Gyurcsány Ferencet maguk mögött tudva - békés ünneplők sokaságát alázták meg és verték véresre a rendőrök. Az meg a rendőrséget minősíti, hogy ezt meg lehetett velük csinálni, meg az is, hogy azokat, akik jogállamiságra, emberségre fittyet hányva vertek, verettek mindenkit, akik útjukba került, megvédik. Bíróság előtt a helyük. Vissza kell szereznie a rendőrségnek a tekintélyét, velük a soraiban nem fog sikerülni. Meg kell erősíteni a rendőrséget, vonzó életpályát kell ott kínálni tehetséges fiataloknak, nem szabad, hogy pénzhiány hátráltassa a munkájukat. Ha vízágyúra futotta a költségvetésből, akkor benzinre is jusson pénz.
- Az Országgyűlés hamarosan befejezi munkáját, kezdődik a választási kampány. Milyen eredményre számít áprilisi szavazáson?
- A választási kampány a politika világának négyéves periódusaiban a legzaklatottabb időszak. Gyakran sok olyan mondat is elhangzik, amire senkinek nincs szüksége. Remélem, ezekből idén kevesebb lesz, mint legutóbb. Áprilisban, valószínűleg április 11-én mindazoknak meglesz a lehetősége a cselekvésre, akik az elmúlt években számtalan módon hangot adtak elégedetlenségüknek, otthon vagy éppen az utcán, esetleg baráti társaságban. A Fidesz keményen végigdolgozta az elmúlt négy esztendőt, egyre nagyobb számú szavazóink pedig vágták a centit; már nem sok van belőle. A Fidesz készen áll a kormányzásra, de azért, hogy arra felhatalmazást kapjon, minden támogatónknak el kell mennie szavazni, mert itt az idő. Változtatni kell!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!