Közel 200 ezer forint gyűlt össze a városrész-majálison


2013-05-18 23:40:57  | cikk: Babos Petra  | 


Közel 200 ezer forint gyűlt össze a városrész-majálison főképe
A második ízben megrendezett programra elsősorban a Huszár és Fáy lakótelep, valamint a környező utcák lakóit várták. A kora reggeli órákban főzőversennyel kezdődött a városrész-majális az Acsády sportpályáján, melyen ezúttal 30 csapat mérte össze gasztronómiai tudását. Őket egy három tagból álló zsűri bírálta, akik rendkívül elégedettek voltak a finomabbnál finomabb pörköltekkel. Az eredmények a következőképpen alakultak: első a tűzoltóság csapata, második a munkaügy, harmadik pedig a Bázisrepülőtér csapata lett. A főzőversenyből származó 190 ezer forintos bevételt a Huszár és a Fáy óvodának ajánlották fel a szervezők, melyből az óvoda eszközparkját szeretnék fejleszteni.  Az ebédhez aztán nosztalgia zene szólt, melyet Mózes László és vendége szolgáltatott. A finom ebéd elfogyasztása után a gyerekeké volt a főszerepe, hiszen sport- és ügyességi játékokon vehettek részt az Erkel-iskola jóvoltából.
Bújj, bújj zöld ág címmel a Huszár és Fáy lakótelepi Óvoda apróságainak vidám műsorát láthatták az érdeklődők, majd a Réparetekmogyoró Társulat interaktív, zenés, táncos összeállítását élvezhették kicsik és nagyok egyaránt.
Népszerű programnak bizonyult a rendőrkutya bemutató, valamint a Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület lendületes és pörgős táncparádéja is.
A délután során a felnőttekről sem feledkeztek meg a szervezők, hiszen múltidéző regrutákat és katonadalokat énekelt a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Kórusa.
Majd Pápa Város Fúvószenekara is megörvendeztette a majálisra látogatókat térzenéjével.
Bocskay László önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, a városrész-majálisra nagy örömükre sokan kilátogattak, s sokan neveztek a főzőversenyre is.
- A rendezvény elsődleges célja, hogy az itt lakókat összehozzuk. Sajnos, a hétköznapokban nincs elég idő egymásra, így ez egy tökéletes alkalom a közös, önfeledt beszélgetésre. Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát, s jövőre is kilátogat a rendezvényre – mondta Bocskay László.
A kellemes kora nyári délutánon fellépett még a Pápai Musical Stúdió örökzöld slágereivel és a Memory Interoperett két kiváló művésze is.
Hírportálunk kérdésére a Horváth család elmondta, idén először látogattak el a városrész-majálisra, mivel ők nem ebben a körzetben laknak. A családból mindenki megtalálta a számára legkedvesebb programot. A gyerekek póni-kocsikáztak, vattacukrot ettek és rengeteget szaladgáltak. Mint mondták, jó dolog egy kellemes napot eltölteni a szabadban, s közben élvezni a színes kavalkádot.
A rendezvény ideje alatt kísérőprogramként póni-kocsikázás, kézműves játszóház és arcfestés várta az érdeklődőket.
A jó hangulatú majális a Főnix Együttes koncertjével zárult az esti órákban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!