75 éves a Munkácsy-iskola


2013-05-17 19:00:23  | cikk: mo  | 


75 éves a Munkácsy-iskola  főképe
Zenés irodalmi összeállítással nyílt meg az a nagyszabású kiállítás, melyet az intézmény pedagógusai és diákjai hoztak tető alá a Munkácsy Mihály Általános Iskola 75 éves jubileuma tiszteletére. A nagy gonddal összeállított, fényképekből, dokumentumokból és a tanulók munkáiból álló tárlat megnyitója egyben a jubileumi rendezvénysorozat nyitóprogramja is volt. Az ünnepségen részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, kormánymegbízott, Unger Tamás alpolgármester, Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője, Egyházi Andrea tankerület-vezető, a városban működő oktatási intézmények igazgatói, valamint a Munkácsy-iskola jelenlegi és egykori pedagógusai, diákjai. A műsort az intézmény 7. és 8. osztályos diákjai és szüleik állították össze.

A rendezvényen Egyházi Viktorné igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Kovács Zoltán idézte fel az intézmény történetét, működésének mérföldköveit, valamint az oktatásban végbement változásokat. Az országgyűlési képviselő arra buzdította a diáksereget, hogy merjenek nagyokat álmodni, hiszen a céljaink formálnak bennünket az életünk során, s az elhatározásaink által változunk. Dr. Kovács Zoltán kiemelte, egy iskola nemcsak épületekből és falakból áll, hanem a benne működő közösségből, melyet tantestületnek és diákságnak hívnak. Egy iskola életében ez a legfontosabb. A tókerti intézmény tantestületét mindig egy jó, összetartó, egymást segítő közösségnek tartották a városban – fogalmazott a kormánymegbízott.

A tárlat nyitóceremóniáján Megyeriné Borsó Éva igazgatóhelyettes ismertette a rendezvénysorozat további programjait, melyben a jövő héten számos vetélkedő, verseny és kulturális bemutató szerepel. A 75 éves jubileumi programsorozatot több megmérettetés előzte meg az elmúlt hetekben, melyek témája e bűvös számhoz és az intézmény történetéhez kötődött. A matematika verseny, valamint az irodalmi és rajzpályázat nyerteseinek jutalmát e nagyszabású rendezvényen adták át ma délután.

A Munkácsy-iskola 75 éves fennállásának tiszteletére szervezett kiállítást Unger Tamás nyitotta meg. Az alpolgármester gratulált a jubileumhoz, majd személyes élményeit idézte fel az iskolához kötődő rendezvények kapcsán. Unger Tamás a követezőképpen ajánlotta a megjelentek figyelmébe a tárlatot:
- Egy festőt egyszer arról kérdeztek, hogyan lehet jó képet festeni. Azt mondta: van a festék. És van az ecset és a vászon. De semmit nem érnek anélkül, amit én ezekhez hozzáteszek. Az én egyéniségem, s az egyediségem fogja a képeket elővarázsolni. Kívánom az iskolának és a tantestületnek, hogy a gyermekeknek ezt az egyéniséget, egyediséget a következő 75 évben is legalább ilyen sikeresen tudják továbbadni – hangzott el a megnyitóbeszédben.

A Munkácsy Mihály Általános Iskola 1938-ban a város első elemi iskolájaként kezdte meg működését Magyar Királyi Állami Elemi Iskola néven. Ma már két telephelyen 24 tanulócsoporttal és 11 napközis csoporttal működik az intézmény. Az 575 diák az előző években megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a mai kor követelményeinek megfelelő, korszerű, modern környezetben és eszközök használata mellett, 48 pedagógus védő szárnyai alatt tanulhat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!