Kevésen múlt a pápai bravúr az U-17-es bajnokságban


2013-05-16 21:33:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kevésen múlt a pápai bravúr az U-17-es bajnokságban főképe
Az U-17-es utánpótlás bajnokságban a tabella második helyén álló Zalaegerszeg látogatott a Perutz Stadionba. Kálmán István csapata hetek óta remek formában játszik, hiszen legutóbbi hét meccsükön egy döntetlen és egy vereség mellett öt alkalommal is győzelmet ünnepelhettek. A zalaiak sem voltak rossz formában, nem érdemtelenül állnak a dobogó második fokán, jó meccsnek ígérkezett a bajnoki. Az első félidőben alaposan meglepte ellenfelét a PELC, a játékosok betartva az edzői utasításokat a vendégek fölé nőttek, és a 29. percben Burka Balázs fejesgóljával megszerezték a vezetést. Az előny tudatában sem változtattak játékukon a hazaiak, a ZTE nem talált fogást rajtuk, sőt! A félidő utolsó percében Burka megszerezte második találatát is, kétgólos előnnyel vonulhattak rövid szünetre a mieink. A második játékrészben sajnos három perc alatt két szerencsétlen gól is Horváth kapus hálójában landolt, az 50. percben előbb egy kapufáról visszapattanó labdát gurított a kapuba Doszpoth, majd az 53. percben megint Doszpoth próbálkozott, megcsőrözött lövése a pápai hálóőr hasa alatt került a gólvonal mögé. Egészen a 88. percig úgy tűnt, egy pontot itthon tud tartani a PELC, ám ekkor Fujsz a bal oldalon megkapott labdával becselezte magát a 16-oson belülre, lövése centiméterekkel haladt túl a gólvonalon, a hazai védők későn vágták ki a labdát, ezzel a Zalaegerszeg második félidei teljesítményének köszönhetően három ponttal távozott Pápáról.

PELC U-17 – ZTE ’B’ 2-3 (2-0) Gsz.: Burka 2 ill. Doszpoth 2, Fujsz

Kálmán István: Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, hiszen az első félidőben nagyon jól játszottunk, az ellenfélnek helyzete sem volt. Fordulás után két nagyon peches gólt kaptunk, majd lőttünk két kapufát, a győztes gól pedig egészen érthetetlen, egy biztos, a szerencse nem volt mellettünk a mai nap. A végjátékot a zalaiak erővel jobban bírták, a vereség ellenére gratulálok a csapatnak, a döntetlenre véleményem szerint rászolgáltunk volna.

PELC U-17: Horváth – Kálmán (’46 Szász), Badics, Stenczel, Véber – Raksányi (’77 Kovács), Kalmár, Burka, Katona – Adorján (’87 Szilágyi), Gyenge (’75 Ihász)

Az U-19-es pápai gárda 7-0-s vereséget szenvedett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!