Sakk: Ság hegy Kupa


2013-05-14 10:48:34  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sakk: Ság hegy Kupa főképe
Újabb pápai sakksikerről számolhatunk be, ugyanis a Pápai SE versenyzői Celldömölkön szerepeltek a Ság hegy kupán. Tavaly vettek részt először ezen a színvonalas versenyen, amelyen még Horvátországból és Romániából is voltak indulók. Hat csoportban több mint 220 induló mérte össze a tudását, amelyet egy helyi iskola tornatermében rendeztek.
- Nyolc gyerekkel és egy női játékossal képviseltük egyesületünket. Varga Barbara második, Czemmel Viktória harmadik lett a „D” csoportban a lányok között (2002-ben vagy 2003-ban születettek). Ezen kívül Domonkos Eszter és Margl Roland korcsoportjában a negyedik helyen végzett, a többi résztvevőnk nem szerepelt annyira kimagaslóan – foglalta össze az eredményeket Kiss Csaba, a PSE szakosztályvezetője. A felnőtteknél Hamzáné Gyimesi Andrea a hölgyek között a „B” csoportban második lett, de őt külön nem díjazták. A szezonzáró versenyünket június 8-án tartjuk a Pedagógus Művelődési Otthonban, ahova várunk mindenkit az óvodás korútól a nyugdíjasig – tette hozzá a szakosztályvezető.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!